„ Amikor húzza a
széket a sors ki alólad, lóghat a lábad a szélben..” /Road-Húzom a kardot/
5 órával a szülinapi buli előtt
-
F -Fontos, hogy mindennek kéknek kell lennie! Kék
és ezüst, Nenay kedvenc színeit fogjuk használni. – dirigált anya egy szék
tetejéről miközben Isten tudja milyen girlandokat vagy tudom is én miket ragasztgatott
a plafonra. Silver vigyorogva nézett fel rám, egy halom ezüstszínű papír dísz
mögül és jót mulatott azon, ahogy a halom királykék cucc között turkálok,
menekülő utat keresve.
- - Anya, ez nem ér! Miért csak én vagyok befogva a
fiúk közül segíteni? – nyafogtam.
- - Azért Bill, mert Louék a kertet csinálják és te
segítesz Silvernek, amíg Gisellék iskolában vannak - hallatszott apa hangja a
konyhából.
- - Mit keres apukád a konyhában? –súgta Silver.
- - Mindig apa süti a tortát Nenaynak, anya nem
valami nagy konyhaművész – kuncogtam.
- - Hallottam Bill! A kezed járjon ne a szád –
mordult rám anya.
- - Jó, jó! – kaptam azonnal a kezemben egy
filctollat és pedánsan másolni kezdtem a B.L.O.S. Ü. I. A. O. betűket.
- - Tudod kész őrület, hogy Nenay 18. szülinapjára
egy egész házat kapjon. - mondta Silver, miközben a kartont szelte fel az
ollóval.
- - A ház technikailag a miénk, csak megkapja hozzá
véglegesen a kulcsokat, tudod… neki nagyon sokat jelent ez a hely – halkultam
el, és egy pillanatra arra a helyre néztem a nappaliban, ahol az utolsó közös
winwoodi esténket töltöttük New Sunny előtt.
- - Sajnálom – érintette meg a karomat – nem akartam
tolakodónak, vagy szarkasztikusnak tűni – pedig a szívünk mélyén éreztük, hogy
de, igenis az akart lenni.
- - Pedig mostanában felvágták a nyelvedet, jó
hatással vagyok rád – nevettem. Nem haragudtam a kis beszólása miatt.
- - Ez vitathatatlan – hajtotta le a fejét
mosolyogva. A másodperc törtrésze alatt
átfutott a fejemen, hogy Ő is jó hatással van rám. Aztán a fagyos, hideg utat
tört a koponyámba, ahogy az emlékek elevenen a húsomba vágtak.
Néztél már ki a
fejedből? Űzted már a gondolataidat a
szívedbe, ahol bár fájnak, de nem hallod őket?
Néztél már olyan tisztán a múltadba, hogy válaszokat találj olyan
kérdésekre, melyekre már nem a választ kéne keresned, hanem emlékezned sem kellene
rá? A piros Ferrari a winwoodi
garázsunkban, mellette a jaguár a fűrészpor átható szaga… a múlt. Meddig fogok
hátranézni? Meddig merülök el a kétségek és a „hák” végeláthatatlan ködös
tengerútvesztőjében?
- - Héj Bill!
Minden oké? - kérdezte S és furán kezdet méregetni a kocsikat – Nektek a
bőrötök alatt is pénz van?
- - Az ember
megtollasodik az évek alatt – próbáltam elütni a kérdést némi humorral. Flegmán
megrántotta a vállát, majd újra rám emelte hatalmas szemeit.
- - Minden
oké, öreg harcos? – a keze a vállamra simult.
- - Jesszus,
ne taperolj S, minden rendben – húzódtam el, majd igyekeztem minél gyorsabban
felszívódni.
- - Héj nem koptatsz
le ilyen könnyen… Várjál már. Héj Bill! – S már be is ért, amint felvágtattam a
nappalin át az emeletre tartó lépcsőn.
- -Mit
akarsz? - mordultam rá.
- - Csak
gondoltam – aztán elakadt a szava, ahogy Nenay szobájába pillantott – azta ez
nagyon élethű.
Egy
különleges ajándék volt, a bátyáitól. Felkutattuk az internetet fellelhető
összes koncert vagy próba képet a Guns N Roses kezdeti felállásáról és
készítettünk a szobája egyik falára egy hatalmas montázst.
-
- - Igen, a
kedvenc bandája a Guns N Roses -
- - Tudom –
bólintott, aztán a tekintete visszarebbent rám.
- - Tetszik
neked – nem kérdeztem.
- - Persze –
rántotta meg fesztelenül a vállát, az sem zavarta, hogy Wrath valószínűleg
mindent hallott.
- - Nem… Nem
fáj?
- - Mi? –
nevetett fel – Az, hogy tetszik? - intette a szobája felé. – Ki kell
ábrándítsalak Bill, nem minden fiú hősszerelmes. Elég sokan tetszenek, Nenay
egy kicsit jobban, mint az átlag, de nem akarok a világnak menni, mert van
pasija. – majd hangosan hozzátette – Egyszer úgyis szakítanak! – megforgattam a
szemeimet, ahogy hallottam Wrath fröcsögő válaszát az alsó szintről.
- - Kár, azt
hittem összebunyózhatok az úri gyerekkel – fordult a szobája felé újra.
- - Miért
akarod provokálni őt? – kérdeztem.
- - Te miért
szórakoztatod a kis félvámpírt, mikor a bátyád nője kéne? – vetette fel olyan természetességgel,
ahogy mások a hogylétedről érdeklődnek egy gyönyörű, napsütéses délután. Nem várt feleletet – Néha el kell valamivel
ütni az időt – 32 fogas vigyor.
- - Kapd be!
Velem még összebunyózhatsz! – mordultam fel.
- - Nocsak! – lepődőt
meg őszintén, de a szemében a várakozás fénye kezdett kigyulladni – És mit
akarsz megtorolni? Melyik lányt? – emelte hívogatóan a kezét felém.
- - S! Bírjál
magaddal – J olyan váratlanul jelent meg S háta mögött, hogy még én sem vettem
észre a közeledését.
- - Bill? –Silver vékony, magas hangja betöltötte
agyam minden apró zugát, mire a látásom kitisztult az emlék sűrű ködéből. Nagy,
barna szemeiben sárgás fények villantak, melyek Elizabeth hatalmas,
bagolyszemeit jutatták eszembe.
- - Meg kell néznem valamit Nenay szobájában –
feleltem lassan, bár a hangom így is mély és rekedtes volt, mint mikor mély álomból
ébresztik az embert. – Wrathnak – érintettem mutató ujjamat a halántékomhoz,
utalva a gondolatolvasásra – segítségre van szüksége, az ágy összeszereléséhez.
- - Tessék? - Wrath hangja a fejemben a meglepettnél is
meglepettebben csengett. De én addigra
már rég ott álltam, az ágy mellett fél térden térdelő fiú mellett.
- - Ments ki –
üzentem kétségbeesetten gondolatban. Wrath lassan mozdította felém a fejét.
Ki tudja? Talán mérlegelte, hogy beleolvasson a gondolataimba vagy hegyi
beszédet tartson valamiről, amit ő maga nem érzett át. A napok meg voltak
számolva, Ed nemsoká gyűrűt húz Elizabeth ujjára, és nem szeretnék a közelben
lenni, amikor ez megtörténik. Egyáltalán nem akarok tudni semmiről, és pláne
nem akarok azon a helyen lenni, ahol a szívem összetöréséhez elindították a
visszaszámlálót. Nenay lakása lesz, de Ed itt lesz. Nem akarom látni az ujján a
gyűrűt.
- - Beszéltem
Maryonnal, szól, ha lát valamit, ami… esetleg kényelmetlen lenne neked. Itt
maradhatsz nyugodtan, testvér. - van
valami nyugtalanító abban, ahogy a kocka fordul. Emlékszem mikor szeptemberben
Wrath arra kért, hogy emlékeket mutassak neki Nenayról. Most pedig én jöttem nyüszíteni.
SZÁNALMAS.
- - Bill, nem
az. – Wrath nyomatékosan megrázta a fejét. - Edmund ma érkezik, tudom, hogy
egy ideje már nem találkoztatok, de azzal, hogy elmész csak a találkozás óráját
hallogatod. Minél többet rágod magad ezen annál rosszabb lesz. Nem jegyezte el…
Még nem.
Talán ez volt a legrosszabb, ahogyan fejemben visszhangzottak
a szívemben zárt szavak. Nem reménykedtem igazán abban, hogy egy nap Beth
elhagyja Edmundot, kereket old és a naplementét nézve rájön, hogy én vagyok
számára az igazi, miközben valami romantikus számot hallgat Bon Jovitól. De a gondolat megnyugtató volt, hogy akár ez
is benne lehetne a pakliban, ha Ed elszúr valamit.
- - Nem megy! – préseltem ki a fogaim között a
sziszegő választ. Talán a ház összes lakója ebben a pillanatban, mind ugyanarra
gondolt, mind szántak, mind sajnáltak és… talán…Talán valaki szomorú is volt.
Tudtam, hogy Edmund Winwood városában van, hogy felvegye Nenay barátait a suli
után… de a tudta, hogy egy városban vagyunk a hónapoknyi biztos ingázás és
távolságtartás óta némileg készített. Talán nem is a tény, hogy eljegyzi életem
nagy szerelmét, talán nem is az, hogy a tulajdon bátyám… Hanem, hogy nem szólt
róla, hogy nem állt elém. Wrath azt
mondta, Nyugodtan maradhatsz testvér… mintha Edmundnak jelente ez a szó bármit
is… SMS, e-mail és rövid telefonhívások… az utóbbi két hónapban ennyi
interakció volt közöttünk. Semmi több. Lou… Lou pedig végre a boldog
házaséletét éli, távol a testvéri rivalizáció sötét és némileg kaotikus
világától. Persze, a kertben kék égőket szerel a hangulatos utilámpákba. S
hétvégenet kézenfogva Lujzával be-beugrik, hogy a régi szobájában aludjon az
„új” kedvesével, akivel lassan már háromnegyedéve házasok. Mit akar? Elém festi
azt a képet, amit én nem kaptam azzal a nővel, akit szeretek, ellenben a
bátyám, aki még csak nem is akarta ezt, annak meg az ölébe hull? Hát hogy van
ez?
- - Aludni. De jó lenne aludni, ennyi év ébrenlét
után! – mondtam ki végül hangosan, mikor megéreztem Édesapám tekintetét a
hátamban. Nem szólt semmit. Az apák néha
nem szólnak semmit. Néha csak nézek és gondolnak valamire, néha hallgatásukban
annyi de annyi kérdés van. Szinte a számban éreztem, a kérdés összetételét és
ízét. „Lesz még boldog valaha?” Tudtam,
mikor ment vissza a konyhába, miközben én a dolgozó Wrath felett álltam. Ez pontosan az a pillanat volt, amitől
rettegtem. Egy légtérben lenni Edmunddal, aki meghozta Nenay barátait a
suliból.
- - Csókolom! – Hallottam Giselle kiáltását a
nappaliból, aki oly sok éven át vendégeskedett már nálunk. Giselle és Nenay nem
is hasonlítottak semmiben, és tessék… Mégis legjobb barátnők. Az jutott
eszembe, hogy vajon Giselle és a többiek kedvelni fogják-e Silvert. Silvert…
akit lent hagytam a papírmunka hadával. Aki valószínűleg pontosan olyan jól
tudja, miért vagyok frusztrált, mint az összes többiek, akik a házban
tartózkodnak. Az a lány, aki pontosan
kezdi érteni, milyen érzés vonzódni valakihez, aki már szeret valaki mást, aki…
és megesküdnék rá, hogy ebben a pillanatban is a szíve legmélyén még hisz
abban, amit egyszer már Axl Rose megénekelt „ and we both know hearts can
change”. Talán… Talán egy nap, ez az
egész elmúlik. Puff, olyan lesz, mint egy kidurrant lufi. De ott abban a pillanatban a lufi nagy volt
és sárga, akár Beth szeme, és tudtam, a menekülő útvonal nem visz biztos
menedékbe. Szembe kell néznem Edmunddal.
Még mielőtt… Szóval… értitek.
3 órával a buli előtt
Azt nem gondoltam volna, hogy Edmund, pont annyira be van
szarva ettől a beszélgetéstől, mint én.
Bár a winwoodi házunk viszonylag nagy, azzal nem lehet vádolni, hogy
órákig eltud rejteni két férfit egymás elől, ha azok akarnak találkozni. De, ha úgy vesszük, sok volt az ember, és volt
még némi tennivaló, hol ide, hol pedig oda kellett egy segítőkéz és lényegesen
lassabban haladtunk az „átlagos” vendégeink miatt, akik előtt tartani kellett a
látszatot. Érdeklődve szemléletem a két
világ vajon tud-e keveredni? Nenay iskolai barátai és New Sunny hozadéka
vegyíthető-e egymással, de úgy tűnt, mint ahogy valahol mindig is sejtettem, a
kettőt csak Nenay tudja mixelni. Silver
szótlanná vált, miközben serényen dolgozott, persze bemutatkozott váltott pár illedelmes
szót az új vendégeinkkel, de úgy tűnt csak a feladatára koncentrál, az egész belsőmmel
tudtam, hogy meg van bántva, ráadásul mélységesen. Ezt elbasztam, de még
mennyire.
1 perccel a buli kezdte előtt.
-
- Gyertek már! – kiáltotta Maryon, mindjárt itt
lesznek.
- - Honnan tudod? – kérdezte Giselle – Én nem
hallottam, kocsi közeledését.
- - Wrath írt sms-t – mondta a legtermészetesebben
Maryon és kissé sértetten is, mintha Giselle buggyantnak nézte volna. És valóban, a két lány szúrós pillantása még
ott sistergett kettejük között, láthatólag Maryon és Giselle nem kedvelték meg
egymást, de gyanítom mindketten azért „méregették” egymást, mert míg az egyikük
azt hitte legjobb barátnőjét ez a Dark család üldözte el a másikuk pedig abban
a hitben volt, hogy ezek miatt „a gyermekkori barátok” emléke miatt nem kezdhet
fivérük új életet. Akárhogy is, vicces volt figyelni a cica harcot. Még ha csak
mentálisan is, a valóságban Maryon győzött volna… Mind tudjuk miért.
Anya a küszöb felé tolta a népséget, miközben valami fura okból,
Edmund és én először néztünk össze, és láttuk meg egymást a sötétben, amit csak
az udvaron felállított kék lámpák, romantikus fénye zavart meg. Egyszerre biccentettünk,
tudtuk, hogy dolgunk van egymással. De előbb… mint ahogy mindig is Nenay volt
az első. Amikor meglepődve kilépett a
kocsi ajtaján, tűnt csak fel, hogy már milyen nagylány. Ahogy a fekete szűk
ruha a nőies testre simul, ahogyan a festett fekete haj, a válla alatt a
mellére omlik, és a hosszú lábakat, megnyújtja a fekete magassarkú. Tyűha. Ez
ugyanaz a lány? Ugyanaz, aki egykor még Mr. Morcost szorongatva hallgatta
Zsákos Frodó történetét? Egy apró kéz simult a tenyerembe, meglepődve néztem
oldalra, mikor megpillantottam egy előre szegeződő vörös üstököt. Aztán
hirtelen újra Edmundra kaptam a szememet és láttam ugyanazt a különös fényt,
amit mindig, ha a húgunkra nézett. Persze már nem fénylett benne az őrület
olyan erősen, mint mikor leválasztotta Wrath róla az imádott húgát.
Annyi mindent éreztettem abban az egy pillanatban, miközben
az a lány fogta a kezem, aki talán már szerelmes is belém, miközben azt a
férfit néztem, aki talán szerelmes már abba a lányba, akibe én is. Biztos nagyszerű dallamot írna erre az
érzésre egy 80 –as évekbeli glam rock banda.
Talán írt is, csak nem emlékszem sem a bandára, se a dalra.
-
Boldog Szülinapot! – skandáltuk, és zengette
bele az erdő, a ház, a szívem és a kéz amit fogtam.
Hajnali 2 óra
Már mindenki aludt, Silver is,
feje az ölemben pihent a régi szobámban, ahol elnyúlt az ágyon, melyen annak
idején én is oly sokszor. A vörös bozont, szétterült az ölembe és narancs és
eper illata volt. Én hülye! Idióta. BAROM ÁLLAT! Legszívesebben falba fejeltem
volna. Nem egészen egy órája… - gondoltam keserűen és a karórámra pillantva nyugtáztam
igazam, valószínűleg elkezdtem összetörni egy szívet. Nem tudom mi történhetett. Pár napja vonult be a rádiókba az új Velvet
Revolver szám a Set me free… És most mikor este megszólalt, mi meg a szobámban
hülyéskedtünk Silverrel egyszer csak valahogy a tánc vagy nem tudom miközben…
egyszerűen csak csókolózni kezdtünk. Olyan is volt, mintha ez a dal nekünk
szólt volna. Nem tudom… Talán egy csók még menthető lett volna… De mi egész
éjjel smároltunk! Egész kibaszott éjjel… Egyszer benyitott Zack, majd bocsánatot
kérve spiccesen tovább is állt, aztán hallottam fél füllel, ahogy a húgom és
Wrath egymásnak egy másik szobába, miközben Silver és én is éppen……
Megfektettem Silvert. Hát Gratulálok Bill. Sikerült úgy elvenned ennek a
lánynak a szüzességét, hogy közben valaki másba vagy szerelmes. Közben a
fejemben csak egy dal szólt Set me free…
Ekkor halk kopogás szakította meg a káoszt a fejemben.
Tudtam ki áll az ajtó mögött, ezer közül is felismerném ezt a kopogást, melyben
az egész gyermekkorom bele zengett. Az időszak, mikor még aprókölykök voltunk,
Nenay és vámpírság kettősége nélkül. Varázslatos hármasikrek, hárman a világ
ellen… Az ölemben fekvő lányra nézve, úgy éreztem, mindez nem is velem történik
meg, hogy ez egy elcseszett álom, a lehető legrosszabb szereposztással. De
ilyen az élet. Óvatosan kimásztam Silver
alól, és egy szál alsóban az ajtóhoz sétáltam, felkaptam magamra a földön hever
Chicago Bullsos mezt, majd kitártam az ajtót, hogy beengedjem a bátyámat,
Edmundot. Fekete, hosszú szövetkabátban állt az ajtóban, a fején egy fekete
sapka volt, a kezén fekete bőrkesztyű, a szeme pedig… Pont olyan volt, mint az
enyém, haragos zöld.
- - Akarsz egyet sétálni? – suttogta.
- - Így jó leszek? – néztem végig magamon. Nem
válaszolt, csak bólintott. Mindketten tudtuk,
hogy a hideg nem árthat egyikünknek sem.
- - Majd úgy megyünk, hogy a többiek ne lássák. –
elnézett a vállam felett a szobába, ahol a gyűrött lepedőn Silver feküdt. – De
ezt az ajtót a biztonság kedvéért zárd be. És… talán hagyhatnál neki valami
üzenetet.
- -Nem kell. Nem hiszem, hogy… - ez egy hosszú
beszélgetés lesz, akartam mondani- felébred, elég jó alvó.
- - Te tudod. – bólintott, majd az ablak felé
billentette a fejét – Mehetünk?
- -Persze- becsuktam az ajtót, de egy pillanatra a
záron felejtettem a szememet. Hogy jövök majd ide vissza? Hogy nézek ezzel is
szembe?
Az ablakot kitárva egy közeli fára ugrottunk és megbeszélés
nélkül indultunk el az egykori titkos őrhelyünkre, melynek létezéséről még
Nenay se tudott, hol Ford bá szállt meg a magas ágak közé épített fa erődítménybe,
hol valamelyikünk leste innen a környéket, tartva az állandó éberséget, bármilyen
nyugalom is volt körülöttünk látszólag. A mókuslak, ahogy annak idején hívtuk,
most is olyan állapotban volt, mint ahogy másfélévvel ezelőtt itt hagytuk, talán
pókhálósabb volt és tényleg lakhatott a tetőn egy két mókus, de ezt leszámítva
úgy tűnt ez is egy klasszikusan olyan hely, ahol az idő megáll. Ed ért elsőnek a mókuslak aprócska
kilépőjére, mely körül vastag, fából készült korlát emelkedett a has magasságig.
Megragadta a markolatot, és lenézett az alatta elterülő mélységbe. Mellé szökkentem a vaskos fenyőágról és
felvettem ugyanazt a testtartást, amit Ő is. Furcsa nyugalom szállt meg, elvégre tudtam mit
fog mondani, azt is, hogy már részben felkészültem arra, amit hallani fogok,
túl fogom élni, ezt is.
- - Elfogom jegyezni Bethet – szaladt ki a száján,
mindenféle kerítés nélkül. Egy
pillanatra kiszalad a tüdőmből a levegő, hát nem szarozik a tesó az biztos!
- - Tudom. – feleltem szinte hangtalanul.
- - Tudom, hogy tudod – mosolyogott miden öröm
nélkül. – De nem ez a fő ok, amiért itt vagyunk. – mondta, majd felém fordult
és a korlátra könyökölt.
- - Pedig ez egy elég csinos ok… - nevettem fel én
is öröm és boldogság nélkül.
- - Azért vagyunk itt, hogy elmondjam, amit már
évekkel ezelőtt kellett volna mondanom. Helyesebben 1 évvel ezelőtt. –
összehúzott szemöldökkel fordultam felé.
- - Hogy érted?
- - Úgy értem, hogy drukkoltam neked. Tudtam, hogy
tetszik neked Elizabeth, akartam, hogy működjön köztetek mindez. Azt akartam,
hogy te kapd meg azt, ami most velem történik. Nem akartam magamnak, és sose
akartam fájdalmat okozni neked, Bill. Még most is a kisöcsém vagy, pont úgy,
mint Lou. Mindig is kisöcsém maradsz, bármennyi perc is van közöttünk.
- - Akkor miért veszed el? - nem bírtam csomót kötni
a nyelvemre, a kérdés visszavonhatatlanul a guzsbakötött minket, ahogy szabad
levegőre került.
- - Önzőségből? – kérdezett vissza. – Hogy őszinte
legyek nem tudom. Csak azt tudom, hogy ez a lány annyit dolgozott rajtam, mint
még soha senki, segített feldolgozni, azt, amit én egyedül nem tudtam.
Elizabeth különleges lány és…
- - Nagyon szeret téged – szóltam savanyún. – Na de
te? Te szereted Őt? – mordultam fel. – Nem tudnám megbocsájtani, ha kitennéd
ennek az egésznek, hogy közben nem vagy szerelmes belé.
- - Pedig nem vagyok halálosan szerelmes, de
szeretni szeretem. – mondta Ed.
- - Akkor minek veszed el? - ragadtam meg a kabátja
hajtókáját és az ideg eluralkodott rajtam – Felelj Edmund, vagy olyat teszek…
- - Azért veszem el, mert szerelmes belém, és mert
én is szeretem őt. Szeretek vele lenni, jól érzem magam és boldog vagyok –
lökött odébb. – Olyan boldog, mint mikor ember voltam! Megérdemlem ezt! – kiáltott
vissza.
- - Igen? És ezt csak te érdemled meg? Másnak nem
jár ez? Csak annak, aki valami beteg módon belezúgott a saját húgába? - hatalmas pofon csattant az arcomon, azt
hitem az állkapcsom kirepül a fejemből.
- - Nem zúgtam bele Nenayba! – sziszegte, halálos
nyugalommal.
- - Nem-e? Valamelyikünknek végre szemedbe kell
mondani! Mindketten tudjuk az igazságot. Te is meg én is. Nenayba voltál
szerelmes! Beth arra kell, hogy ezt a mocskos dolgot elnyomja benned – löktem meg,
mire korlát recsegve tiltakozva tartotta meg Edmund súlyát.
- - Vigyázz, mit pofázol öcskös! – mordult fel és
lassan felegyenesedett. – Fogalmad
sincs, mi játszódott le bennem.
- - Igazán? -
tűntem fel hirtelen a háta mögött – Akkor világosíts fel!
