Ajándék pár kép

Unatkoztam, és hoztam valamit:

Fent a Good Night 3 része!

A szavazások után láttam, hogy szeretitek ezt a történetet, ezért felraktam a kövi részt. Kicsit megváltozott róla az elképzelésem, ezért más egy két dolog.

Karácsonyi Extra rész novellácska

 ( A poszter Nenay falán, és a pólón is ez a kép van)

Nenay Wolf hatalmas Guns N Roses rajongó volt, ahhoz képest, hogy még csak öt éves volt, igazán tündéri próbálkozásokat tett rá, hogy hasonlítson Axl Rosehoz.

Karácsonyeste azonban nem bírt aludni, alig várta már, hogy megleshesse az ajándékait, amit a Jézuska hozott neki. Akkor még nem értett olyan nagy szavakhoz, hogy önfeláldozás, meg jobb adni, mint kapni. A kis Nenay azért igyekezett jó lenni, hogy fent a Mennyországban az angyalkák lássak, hogy igazán rendes kislány. Még a szobáját is kitakarította. Ami igen komoly erőfeszítés volt a részéről. Szobájában egymás hegyén és hátán álltak a plüss játékok, a polcokon negyed ujjnyira állt vastagon a por és a cd-k szanaszét álltak a tartójukban, egyszóval kisebb fajta káosz uralkodott a szobájában. Halványrózsaszín hálóing volt rajta, amire fekete alkoholosfilccel halálfejeket rajzoltatott bátyjaival.

Erre a karácsonyra azt kérte, hogy kaphasson valami Guns N Rosesos ajándékot. A sötétben kimászott, finom, meleg ágyikójából, és a hóna alatt a nemrégiben kapott kiskutyájával Mr. Morocossal elindult, hogy meglesse, kapott –e már valamit. Még a farkasos mamuszába is óvatosan lépett, nehogy a szülei felébredjenek a zajra, odatipegett az ajtóhoz, és kinyújtotta vékony kis karját, és lenyomta a kilincset, ami halkan kattant egyet. A kislány hirtelen összerándult, és várt pár percig, hogy meghallja-e a szülei ébredezését… Hosszú, szökésbarna haja előre hullott és betakarta meztelen kis karját. De semmi hang sem utalt arra, hogy valaki felébredt. Nenay ilyenkor nagyon bánta, hogy apukája, a többi apukákhoz hasonlóan nem horkol, akkor legalább megnyugtathatná hevesen dobogó szívét, hogy minden rendben van, nem buktatják le a kis magánakcióját, úgy, mint tavaly és az előtt.

Kidugta kis fejét az ajtórésen és körbe nézett, először jobbra, majd balra, pont úgy, mint a régi James Boond filmeken Sean Conery akibe, a kislány nagyon szerelmes volt, de ezt a titkot csak Edmundnak merte elmondani, és megeskette, hogy soha, senkinek nem mondja el. Különben biztos, hogy ráküldi Ozzy Ozbornt, és ő majd jól leharapja a fejét, ahogy anno annak a szegény denevérnek. Nenay el is fintorodott a gondolatra, és megfogalmazódott benne, hogy lehet, hogy Ozzy bácsinak valami kórház elzárt osztályán lenne a helye… Annak ellenére, hogy imádta az Iron Man című számát.

Igazából e téma tekintetében nem volt biztos teljesen az érzéseiben, nem tudta, hogy Axl Roset vagy magát Sean Coneryt szereti-e jobban, de egyelőre azzal nyugtatta magát, hogy Mr. Morcosnál úgysem szerethet jobban senkit, így el is felejtette az oly fontos érzelmi kérdést.

Végig lopakodott a folyosón, egy percre azonban megtorpant a bátyja Lou ajtajánál, Lou általában mindig minden vicces dologban benne volt, és mondjuk mellette, nem is lenne olyan ijesztő ez a nagy sötétség. A kislányban még élénken élt, amikor a ronda és buta Klán tagok megtámadták őket.

De végül nem kopogott be, mert hátha Lou is alszik, és nem akar majd felkelni. A többi ovis társa sokat panaszkodott amiatt, hogy idősebb testvéreik sose akarnak kikelni reggel 7- kor az ágyból, pedig olyankor lehet a legjobbat fogócskázni kint a kertben…

Nenay a maga részéről ehhez a témához sem tudott hozzá szólni, az ő bátyjai mindig ráértek vele foglalkozni… SŐT! Mindig csak Vele foglalkoztak.

De hátha Lou is elérte azt a korszakot, amikor nem akar már a húgával kémesdit játszani éjjel 11 kor.

A kislány álmosan megdörzsölte a szemét, és egy kicsivel gyorsabban szedte apró lábait a lépcső irányába. Kis kezét a ruhájába törölte annyira izzadt már a sok izgalomtól, hogy szinte csúszkált benne Mr. Morcos. És ekkor felpillantott és meglátta a hatalmas karácsonyfa csúcsdíszét, ami kékben és aranyban pompázott. Nenay majdnem felsikkantott, kis kezébe harapott, és apró lábaival még gyorsított a léptein, már elérte a lépcső tetejét, mikor kinyílt szülei szobájának ajtaja, és apukája mély hangja szólalt meg.

- Arya!- a kislány morcosan megfordult, az idei akció is lefújva… Ezek szerint még sem lenne túl jó felesége James Boondnak, akkor mégis csak Axl Rose az igazi, fogalmazódott meg benne a gondolat, mikor elméjében felgyulladt a villanykörte, és tudta, hogy most végre megtudhatja kapott-e ajándékot.

- Édesapa nagyon kell pisilni! – a kihagyhatatlan helyzet, a fürdő lent van a nappali mögött… El kell menni a karácsonyfa mellett…

Apukája meghökkent, és beletúrt a hajába, Nenay szinte hallotta a fülében a győzelmi dalt, amit Lou szokott énekelni, ha elagyabugyálta Billt.

Én vagyok a legjobb a legeslegjobb. A csúcs az ász, mert mindig Lou a király. Azaz Nenay.

-         Hát jól van – nézett a kislányára – pisilj a MI fürdőnkben – mondta az apukája és szélesre tárta a hálószoba ajtaját. A kislány pufogva bevonult a fürdőbe anyukája csendben aludt, de amint felkattintotta a fürdőszoba villanyát Ő is kinyitotta a szemét.

-         Kicsim légy szíves hajtsd le majd az ülőkét – motyogta anyukája.

-         Tudom anya, nem vagyok már bölcsis – és ezzel a lendülettel be is csukta maga után az ajtót és mérgesen meredt a tükörbe… - Mindig megfeledkezem róla, hogy apuéknak is van fürdőjük.

De nem volt mit tenni, miután végzett a fürdőben kisétált onnan és apukája figyelő tekintetével hátában besétált a szobájába, és dühében felkapta a magnóját és az ágyhoz cipelte, letette rá, és bedugta egyik közeli konnektorba a vezetéket, majd bedugta a fülhallgatót, és kiválasztott egy válogatás cd-t és betette azt a magnóba, fejér tetette a fülhallgatót, és csendben dúdolgatta a  You Shook Me All Night Long – című számot. Nagyon dühös volt, hogy megint elfeledkezett egy apróságról. Sőt gyanította azt is, hogy apukája ma egész éjjel őrködni fog…

Egy ideig a hátán heverészett és nézte az a plafonra ragasztott Axel Rose posztert, majd a mellette lévő Oroszlán Király óriás plakátját. De nem volt túl kényelmes, így hasra fordult, és játszani kezdett a Mr. Morcossal. A kutya alakja egyre inkább elmosódott, és a lány egyre laposabbakat pislogott.  Míg végül a fülében a Lets Get Rocked szólt addig ő elszenderedett.

Igen különös álma volt, egy magas, bronz hajú fiú állt előtte mosolyogva. Felnézett rá, és érezte, hogy arcába vér tódul. A fiú nagyon jóképű volt, a szeme karamell színű és a mosolya olyan volt, amitől  Nenay szíve azonnal gyorsabban kezdett el verni. A lányban csak egy dologban volt biztos, hogy a fiút Axlnek hívják, vagy Rosenak. Öltönyben állt előtte, Nenay ránézett a halálfejes hálóingére, és még inkább zavarban volt.

A fiú kinyújtotta felé a karját, bátortalanul elfogadta a kezét, apró kis kacsója eltűnt a fiú hatalmas markában, de ő nem bánta azonban Nenay furcsának találta, hogy mennyire illik a keze a fiú kezébe, valahogy jobban, illett ide, mint Edmund vagy Bill mellé. Lou kezét sose fogta meg, mert Lou szerint és nem mellékesen a lány is úgy gondolta, hogy ez nagyon lányos.

Nenay melegnek, és erősnek érezte a fiú kezét, és bizsergetően jónak. A fiú nem szólt hozzá egy szót sem, de ez nem is hiányzott a kislánynak, nem kellett szólnia, az, hogy ott volt vele, többet mondott minden szónál. Lesietett a fiú oldalán, hosszú lépcsőn, és megpillantotta a csodaszép karácsonyfát, alatta telis teli minden ajándékokkal, és mindenféle földi jóval.

A kislány felsikított és elengedte a csodaszép fiú kezét és a fához szaladt és az ajándékok kezdett kotorászni, aztán csak azt vette észre, hogy a fiú mögé térdel, és oda tette a lány mellé Mr. Morcost.

A kislány hátra fordult és szélesen rámosolygott a fiúra, akivel annyira nem is volt lányos dolog kézen fogva sétálni.

-         Apa nem tudja meg, hogy lejöttünk? – vonta fel apró szemöldökét és fel lesett a fiú válla a fölött az emeletre. A fiú megrázta a fejét és elnevette magát, Nenay megkönnyebbült, de aztán visszafordult.

-         Amúgy nem szabad beszélnem idegenekkel.

-         Nem vagyok idegen – somolygott a fiú, és megfogta a lány kezét, és felhúzta maga mellé, és megfordult.

Egy hatalmas egész alakos tükör volt ott. Nenay belenézett és egyszerűen eltátotta a száját. A fiú mellett egy gyönyörű, magas lány állt, hosszú sötétszőkés barnás haja lágyan simult a hátára, a szeme pont olyan volt, mint az övé, macskaszerű, és neki is volt egy Mr. Morcoshoz hasonló kutyája. Nenaynak beletelt egy percbe, mire rájött, hogy magát látja a fiú mellett.

-         Jó reggelt hercegnőm! – nevetett rá reggel Bill, és a lány karjai alá nyúlva felemelte őt – Jól aludtál?

Nenay elpirult, pedig nem is emlékezett az álmára.

-         Nah megnézzük, mit kaptál? – kukucskált be az ajtón Edmund.

-         Igen – visított Nenay, Bill már indult is volna vele, mikor Nenay kapálózni kezdett.

-         Mr. Morcost is – nyújtotta felé apró kis karját.

Lou bekukucskált az ajtón és hangosan így szólt: Oh Bill, hát még ezt sem tudod? Mr. Morcos az első, amit kezedbe kell venned húgocskánk után… De ezt minden rendes bátyus tudja.

-         Lou! – mordult rá Bill. Mire Ed megcsóválta a fejét.

-         Karácsony, ajándékok… Rémlik valami? – kopogtatta meg a kislány Bill fejét, mire az egyből ellágyult.

-         Persze picikém, nah menjük – egy szempillantás alatt máris, a csodásan feldíszített nappaliban álltak. A karácsonyfa kékben és aranyba volt öltöztetve, ajándék kupa a fa alatt, és mindenütt mosoly, fény és béke.

Nenay meg sem várta szülei nagy beszédét máris vadul tépni kezdte a csomagoló pappírt. Először egy fekte télikabát bújt elő, mire Nenay elszomorodott, pedig igazán trendi kis kabát volt.

-         Nézd meg a hátát – mondta az anyukája. A kislány szeme felcsillant, és mepördítette a kezében és látta a hátulján a felíratott: Guns N Roses. Felsikított örömében, és egyből elájult a szépségtől, hogy van ilyen kabátja, majd egy gumilabda került ki, amin a Guns N Roses embléma volt. Majd egy Axl Rose-os póló, ezt követően egy csomó plüss játék került, a legviccesebb az a Maci volt, amit Loutól kapott, aminek olyan kalapja volt, mint Slashnak és a szájából lógott a cigi.

Testvéreitől Guns N Roses feliratú nyakláncot kapott, és több tucat puzzlet. Meg persze akadtak nem Guns N Rosesos ajándékok is, de a kislánynak mégis az volt a legszebb, hogy ott voltak vele a tesói és a szülei, és hogy Mr. Morcosnak végre lett egy barátja is Slash maci.

Sziasztok vidi XD

Tudom, hogy most másra vártok, de tegnap ügyködtem egy sort... és nekem tetszett. Kíváncsi vagyok, hogy nektek is bejön -e

9 fejezet - Jókor lenni jó helyen

Mi a legfontosabb dolog az életben? Nem az, hogy amikor szükség van ránk, ott lehessünk amellett, akit szeretünk, és erősen fogjuk a kezét?

Még meg sem emésztettük a kérdést, mikor felhangzott, egy autó fékevesztett motorjának közeledése. Mind egy emberként kaptuk a fejünket a kocsi zajának irányába, amely hirtelen elő is tűnt a sűrű fák közül, és bekanyarodott a házunkon vezető bekötőútra. Reid autója éles kanyarral fékezett le a ház előtt.

Reid szállt ki az autóból, kórházi fehér köpenyében volt, és emberi szemnek láthatatlanul termett a nappaliban, csak a kinti hűvös levegőt hozta magával. Silver eltátotta a száját egy pillanatra, és karamell szemei kikerekedtek, majd megtántorodott, és lehuppant az egyik fehér fotelbe.

Reid ekkor kapta a lányra a szemét.

-         Áh. Silver – bólintott sietősen, majd egyenesen rám nézett, pillantása kifürkészhetetlen volt, de erővel teli – Telefonáltak Winwoodból, egy bizonyos állat támadás történt.

-         Támadás? – suttogta Silver és a szeme elsötétült – Olyan, mint velem?

-         Valószínű – bólintott Reid – El kell mennem, megnéznem, a winwoodi kórházból hívtak, két óra az út, és ha az áldozat… menthetetlen akkor kéne valaki, aki eljön velem, segíteni, hogy… Akkor Bill te velem is jöhetnél – nyújtotta felém a karját, Wrath felháborodva, vágott az apja felé.

-         Én megyek – mondta, és a szeme szinte villámokat szórt, ahogy az apjára meredt. Először futott át a fejemen a gondolat, hogy Wrath veszélyes… Nagyon.

-         Nem! Te ITT maradsz – lett erélyes Reid -  És ezért Coleen és Victor a felelős – nézett a két szőkeségre, akik egyszerre bólintottak. Coleen sajnálkozva pillantott Wrath felé, míg Victor úgy, mint egy olyan katona, aki kizártnak tartja, hogy rendbontás történjen.

-         De… Nenay  - próbálkozott még egyszer húgom vőlegénye, de Reid csak rázta a fejét.

-         Ha ott is van, nem hiszem, hogy arra kéne összpontosítanom, hogy rád vigyázzak, hanem arra, hogy ne legyen egy újabb vámpírunk! – a hang rendreutasító volt, reid korábban mesélte, hogy Wrath nem mindig volt ilyen türelmes, mikor még a vámpír korának kezdetén járt, gyakran rúgta fel a szabályokat, és próbálta meg élvezni a vámpír lét előnyeit, egészen addig, míg bele nem fásult a magányba, aztán újra felragyogott az ő ideje, mikor meglátta a húgomat.

A szobában hatalmas csend volt, nem volt itt az összes Dark néhányan vadásztak a közeli települések erdeiben, így nekik majd az otthoniak magyarázzák el a helyzetet. Reiden azonban látszott, hogy ideges, Florete nem volt velünk és bár tudta, hogy Jack valószínűleg nem hagyja őt védetlenül, mégis aggasztotta, hogy nincs itt velünk.

- Hát akkor indulnunk is - azzal lazán intett nekem, majd Silverre nézett és megállt.

-         Van kedved velünk jönni? Útközben beszélgethetünk – ajánlotta fel Reid, mire a sok információtól kicsit kótyagos Silver meglepetten felkapta a fejét. Habozás nélkül válaszolt.

-         Igen.

-         Gyere – mondta Reid és rámosolygott valami fura bizalomgerjesztő módon, és a szüleimre nézett – Ha találok valamit… értesítelek titeket.

-         Rendben, köszönjük – mondta apa, akinek megfeszültek a karján az izmok, de továbbra is gyengéden tartotta anya vállán súlyos tenyerét.

A zsebemben ott pihent továbbra is a bicskám, és úgy gondoltam nincs szükségem arra a pisztolyra sem, amit anno Nenay használt. Winwood az otthonom, ismerem, mint a tenyeremet. Nem fordultam hátra, hogy ránézzek Elizabethre sem testvéreimre, mikor magamra kanyarítottam a bőrkabátomat. És elindultam Reid után, felkaptam Silvert és kisuhantam vele az autóhoz, a lányt mégjobban meglepte – heves reakció de egyelőre hallgatott.

Reid kocsijának mentolos illata volt, és egy fényképen kívül, ami Floretéről volt készítve a kocsi teljesen üres volt. A cd lejátszóból „megnyugtató” opera zene szólt, amely nekem sose jött be, így engem inkább felhúzott, mikor Reid bepattant a kocsiba, és ráadta a gyújtást, kimeredtem az ablakon és a pillantásom összetalálkozott Wrtahéval, aki „felügyelői „gyűrűjéből meredt vissza rám.

Ha megtalálod, mond meg neki, hogy szeretem - hallatottam fejemben a hangját. Bólintottam egyet neki, majd elfordítottam a fejemet.

Mondd meg neki, hogy… jöjjön vissza, hogy bármit megadnék érte, hogy szeretem, míg csak vagyok - kérlelt, de nem volt ez igazi kérlelés, inkább parancs, és mégis, ahogy kimondta, a szeretem és jöjjön vissza szavakat, éreztem benne a Nenaynak szóló tisztelet és ragaszkodást. Annyi fényt, mennyi elűzi a sötétséget, annyi szerelmet, mely tönkre teszi a gyűlöletet.

-         Rendben - motyogtam magam elé.

Silver hallgatott, réz árnyalatú haja hosszú volt és bizonyára selymes, teste törékeny, de azáltal, hogy vámpír lett, vagy félvámpír… csak kiteljesedett. Arca erősebb volt, már nem az a szürke massza… ezt az arcot már meglehet jegyezni, mert törékenysége immár nem hátrány volt, hanem báj. Elfordítottam a fejemet, és figyeltem, ahogy a táj elmosódik, és elhagyjuk a New Sunny táblát.

-         Vámpír vagyok? – jött először a kérdés, selymes volt, és forró. A hangjában ott volt a kis félelem, de mégis volt benne valami erő, kevés, de mégis elég ahhoz, hogy tiszteljem érte őt.

-         Nem – felelte Reid, és figyelte, ahogy az apró esőcseppek koppannak a szélvédőn – csak hasonló.

Silver hallgatott, majd egy újabb kérdést tett fel.

-         Ön az? – füle mögé tűrte dús haját, és immáron csupán csak a kíváncsiság ragyogott karamell szemében.

-         Igen – felelte Reid, és a lányra mosolygott – a jobbik fajtából.

-          Van rosszabbik is – nézett a kezére a lány, és egyre kellemetlenebbül éreztem magam. Silver egy nagyon rendes és kedves lány volt, Nenay egyik nagyon jó barátnője, gyakran ült később a mi asztalunkánál az ebédlőben, és miközben Nenay ahelyett, hogy írta volna a matekháziját, zenét hallgatott, és általában a füles másik végén Silver ült, aki időnként elborzadva, vagy hangosan fújjolva menekült Nenay rock imádata elől.

-         Igen, de ellenük lehet tenni… - mondta Reid, majd balra kanyarodott.

-         A rosszabbik fajta… aki vért iszik? – majdnem felnevettem, bár ideges nevetés lett volna.

-         Miért kislány? Szerinted mi nem? – néztem rá csúfondárosan, mire Reid szúrósan meredt rám.

-         Öhm… Szóval vér… - arca elsápadt és hallottam, ahogy mellkasában dobogó szíve fékevesztett iramba kezd.

-         Nyugalom, a vért is lehet úgy venni, hogy az kultúrált legyen – nyugtatta őt a doki, és lehalkította a cd lejátszót – Hogy állsz az állatokkal Silver?

-         Van egy kutyám… És mikor négyéves voltam volt egy nyuszim – nézett bizonytalanul a doki felé Silver.

-         Öhm, Nem így értettem… Eszel húst? – megint jót mulattam hátul, naiv, gyermek.

-         Igen. Mostanság, a „balesetem” óta nem igen vágyom ételre, persze szoktam éhes lenni, de inkább szomjas vagyok – motyogta, mintha ez valami bűn lenne.

-         Tudod, a szomjúság, a te új lényed része is. Nem feltétlenül rossz ez, hiszen ha eszel húst, akkor könnyebben rá állsz a vadászatra – mondta Reid és lefékezett egy piros lámpánál.

-         Hogy mire? Én sose tudnék megölni senkit! – kiáltott fel rémülten Silver.

-         Fogod te még ezt máshogy gondolni – jeleztem neki sötéten, mire Reid rám morgott.

-         Williams!

-         Oké, oké – emeltem fel tüntetőleg a kezemet.

-         A vadászat a te esetedben nem azt jelenti, hogy puskával lövöldözöl állatokra – nézett rá Silverre, de a lány még mindig nem kapizsgálta miről van szó.

-         Van más fegyverünk – mosolyogtam rá szélesen, mire láttam, hogy az összes vér kiszalad az arcából és hamuszürke lesz.

-         Tehát meg kell harapnom valakit? – hangja olyan vékony lett, mint egy kisegéré.

-         Pontosabban egy állatott, ha éhes vagy, de nyugalom, ahogy idősödsz egy jobban kordában, tudod tartani majd az éhségérzeted ezen részét – nyugtatta őt a doki.

-         Tehát nyuszikat, meg mókusokat kell élve megennem? – olyan rémült volt az arca, ami már mulatságos kategóriába tartozott.

-         Én a nagyobb vadakat javaslom: medve, párduc, lazításképpen néha – egy-egy farkas – somolyogtam, tetszett, hogy a lány ennyire fél felébresztett bennem a vadászt.

-         ÉN, nem eszek ragadózót, és nyuszit sem! – nézett rám harciasan és keresztbe fonta karját melle előtt. Meglepett a lány… határozottan kellemes meglepetés.

-         Hát a te esetedben valószínű szolid kis fogyasztás is elég… - mondta biztatólag Reid – De táplálkozhatsz úgy is mint Nenay…

-         Nenay? – a szeme elkerekedett, nos elérkeztünk a beszélgetés legkényesebb témájához – Nenay vámpír? – látszólag meglepte tény, főleg azért, mert másnak képzelt minket, vagy, mert húgom valóban emberinek tűnt…

-         Igen, ahogy a Wolf és Dark család összes tagja is – mondtam monotonul.

-         De hát… Ti jártok nappal… - hitetlenkedett a lány, és nagy szemeivel rám meredt. Kezdtem magamat kényelmetlenül érezni így elfordítottam a fejemet. Beth értett a léleklátáshoz, ez a lány pedig… talán hasonló idegborzoló képességekkel rendelkezik.

-         Ez egy igen bonyolult kérdés kör – bólintott Reid, és kicsit felgyorsította a motort.

-         Mindegy… Várom a válaszokat – rázta meg magát Silver elhesegtve előbbi döbbenetét.

Jobban szemügyre vettem hát ez érdekes jelenséget. Ruhái hétköznapiak voltak, egyik sem volt valami márkás leszámítva Nike cipőjét. Kezén nem volt ékszer csak egy karkötő, ami több apró, kis bőrszilyból állt, amit tavaly kapott Nenaytól, mert őt húzta karácsonyi ajándékozáskor. Haja már amúgy is természetellenes csillogót, ebben a sötétségben is, illata olyan volt, mint valami extra gyümölcs kavalkád. Nem tudom, hogy a narancs és az eper hogyan alkothatott ilyen érdekes, ám mégis finom kombinációt, ám mégis megtette.

-         Ez egy valóban hosszú történet, leginkább csak régi mondákra és mítoszokra hagyatkoznak az emberek velünk kapcsolatban… De mind tévednek.

-         Komolyan… Semmi sem igaz a Drakula meséből? – látszólag csalódott volt az arckifejezése, mint minden eminens tanuló ő is szeretette villogtatni a tudását, és látszólag letörte, hogy van, egy olyan téma, amihez nem tud hozzá szólni.

Fáradtan felnyögtem – Ha Drakuláról akarsz híreket, akkor keress rá Google weboldalon – jegyeztem meg szúrósan. Villámló szemekkel nézett rám, majd Reidhez intézte váratlan kérdést.

-         Nenay ezért nincs itt igaz? Nem azért, mert össze veszett Wrathtal, hanem mert itt vannak a kevésbé jó vámpírok – a hangja elhaló volt, és a keze remegett – Amikor… amikor utoljára találkoztunk bocsánatot kért tőlem, majd azt mondta, hogy mindent rendbe hoz…

A kocsiban hosszúra nyúlt el a csend, Reid arcán nem futott át semmilyen érzelem, csak összpontosított.

-         Ez egy újabb hosszú történet… - mondtam és az eget kémleltem. Visszaemlékeztem arra a napra, amikor vámpír lettem, arra szörnyű és kegyetlen éjszakára, mely a mai létezésünket is homályba borítja. Azaz nem mindegyikünkét. Lou megtalálta imádott Lujzáját, aki beragyogja az életét, ahogy az Lujza gyűrűjében is áll. Elizabethre is sikeresen rátalált a boldogság, szeretett bátyám és nem az én képemben.

-         Csak a lényeg érdekel – mondta, majd elfordította rólam okos pillantását, és a továbbiakban hallgatott.

- Hát éppen ez az Silver – mosolygott barátságosan Reid – az egész történt a lényegből áll.

A továbbiakban hallgatunk, Reidnek útközben megcsörrent a telefonja, amit felvett és fél kézzel vezetve hallgatta feleségét. Tökéletesen hallottam, hogy miket beszélnek, hogy Florete megnyugtatja, hogy otthon van, hogy most már evett is, nincs miért aggódnia a férjének. Bámulatos, gondoltam, ahogy ez a két vámpír rajong egymásért. Abban nincs semmi meglepő, ha két testvér, vagy egy szülő és egy gyermek között ilyen erős a kötelék… De ez, hogy két ilyen idegen vérrokonságtól mentes, azaz a legősibb ösztön alatti érzés, hogy lehet ilyen hatalmas?

Ekkor eszembe ötlött Wrath, a hosszú órák, amiket azzal töltött, hogy kifigyelje Nenay minden mozdulatát, az idő, amit azzal töltött, hogy mindent megadjon neki, ahogy viselkedett vele, ahogy védte. És ami mégfurcsább… Nenay őrült rajongása, ahogy a karjába bújt, vagy mikor csak úgy odafordította a fejét, hogy megcsókolja, vagy a gyermeki öröm, mikor meglátta őt az iskolába, a nappaliban, vagy ahogy éppen kiszáll a kocsiból…

Ép ésszel nem tudtam felfogni, hogy két lény, akik között nincs semmi csak fizikai vonzalom meg a nagybetűs kémia, hogy alkothatnak mégis ennyire egy egész személyt. Mintha a két dolog amint egymásra talált nem is létezhetne egymás nélkül.

(  1 órával később)

A kórház ahova megérkeztük éjjel 23óra körül, már ismerős hely volt számomra. Itt gipszelték be Nenay lábát pár évvel ezelőtt mikor eltörte. Jól emlékszem anya milyen erős volt és határozott, apát pedig majd szétvetette az ideg, miközben Nenay Emund vállába kapaszkodott és arról győzködte, hogy ne hagyja, este őt egyedül egy ilyen fura helyen. A kékeszöld macskavágású szempárban ott ragyogott az a félelem, ami miatt nem tudtunk rá haragudni, leszámítva apát, akin ilyenkor elhatalmasodott az apatigris érzés.

Nem úgy, mint most, egészen az idáig vezető útig tartó szarkasztikus gondolatim egy okból gyökerezetek, ez pedig drága egyetlen hugicám volt. Ideges voltam, mert tudtam, mit jelent felelőséggel tartozni iránta, tudtam mennyi veszély leselkedik rá, és hogy ő ezekre fittyet hány. Nem tudtam, hogy itt lesz-e vagy sem, hogy egészséges, vagy éppen törött csontokkal fekszik valahol. Csak azt tudtam, hogy nagyon-nagyon zabos vagyok rá, mert tönkretett mindent, ami még nem volt szétzilálva a családunkban.

Mert nem értette meg a lényeget. Nem tudta felfogni, hogy nem az volt a baj, hogy elment megmenteni a barátait, hanem az, amit feláldozott volna érte. Nenay elvakultan és minden áron hős akart lenni egy olyan helyzetben, ami ezt nem tette lehetővé. 17 év ment rá arra, hogy bújtassuk, hogy viszonylag tökéletes szocializálódást biztosítsunk neki, hogy ne kísértse meg az illat, hogy mindig legyen benne az „elixírből”. Hogy tudja, hogy sötétben nem mehet el sehova egyedül, hogy ha süt nap, mi nem lehetünk vele, mert csillogunk. Elmagyarázni miért nem változunk, és közben figyelni, ahogy ő nő és átalakul. Nenayért haragudtunk és nem ellene.

Reid rohant a sürgősségire, ahol rengeteg orvos fogadta, engem, mint segédje és Silvert mint gyógyszerésznek tanuló szakasszisztenst prezentált. Be kellett mosakodunk és át kellett öltöznünk, és csak úgy mehetünk be abba a szobába ahol a sebesült embert tartották. Ahogy beléptem a szobába és megéreztem az illatot megdermedtem friss vér szaga terjedt szét a levegőben, de gyakorlatisan nem akartam tudomást venni róla. Ha a húgomat érte baj, sose gondoltam vérére, az övére sem fogok, szilárdítottam meg a lelkemet, melyet nem igen kellett sokáig győzködni, amint az illatot elemezte az agyam. Először teljesen elképedtem… Diego Wero? De ahogy közeledtünk a személy felé megpillantottam arcát és rájöttem, hogy Charlie Wero az. A megkönnyebbülésem így nem lett határtalan.  A nyakán hatalmas seb volt, úgy tűnt jó alaposan kiszipolyozták és sok vért vesztett, de méreg nem került a szervezetébe. Vagy ha volt is bent kiörült, mert nem éreztük a méreg édes kesernyés elegyét.

A nyakából kitéptek egy darabot azt, mindenképpen össze kell varrni, de a vérveszteségen kívül nem volt más baja, holnap maximum holnap után már haza is mehet. Talán az egész szörnyűséget el lehet tusolni… De a fickót valaki megmentette… Ha nincs benne méreg, pedig ez egyértelmű vámpírharapás, akkor valaki kiszítva azt belőle, és nem hinném, hogy egy ember volt az.

Reiddel összenéztünk, ő bólintott felém, és lehúzta a gumikesztyűt a kezéről, és beszélni kezdett kollegáival, míg én szépen kisétáltam a szoba elé, ahol Silvert hagytuk. Ott állt nem messze egy kávé automatánál, így hát megindultam felé, de valaki hátulról megállított.

- Elnézést láttam, hogy honnan tetszett kijönni, csak azt szeretném tudni, hogy minden rendben van Mr. Weroval? – kérdezte egy elgyötört hang melyet túlságosan jól ismertem. Mikor megfordultam az a látvány fogadott, amire fel is és nem is voltam készülve.

Egy sötét, fekete hajú lány állt mögöttem, aki kétségbeesetten nézett fel rám, eléképesztően érdekes szemével. Ujján ott csillogott egy eljegyezési gyűrű, és egy gyűrött Guns N Roses-os póló volt rajta. A lányból áradt a méregdrága francia konyak illata, és elkeseredett könnyek mosták azt arcot, melyet túl jól ismertem.

Nenay szeme is elkerekedett, de ahelyett, hogy megrémült volna, vagy elfut, a nyakamba ugrott és puszikkal halmozta el az arcomat – Bill! – suttogta, és éreztem, ahogy remeg a kezeim közt. Félt. Minden harag, vagy düh, amit idáig éreztem, úgy foszlott szét bennem, mint ahogy a szomjas föld magába issza a vizet. Húgom testét a kezemben tartottam és elhatalmasodott rajtam a régi jó bratyós érzés, miszerint, mindenkit kicsinálni, aki fájdalmat okoz a kishúgomnak.

-Kisfarkas – motyogtam a hajába, ahogy akkor is mikor kislány volt, és úgy szorítottam magamhoz, mint még soha előtte. Nem bírtam rávenni magam, hogy megszidjam, megbántsam mikor annyira ragaszkodtam hozzá.

Csináljon bármit, menjen bárhova, és legyek akármilyen dühös… ő a testvérem. Ott voltam mikor született, ott voltam mikor először nevetett, mikor sírt, mikor félt. A szemem előtt nőtt fel, nincs olyan dolog, amit neki, ne bocsátanék meg. Ő örökre az én legkisebb farkasom marad.

Sírt, a válla rángatózott a sok – sok könnytől. Silver megilletődve pillantott rám, hogy kit ölelgetek én egy kórházi folyosón, Nenay lassan lemászott rólam, és amint földet ért a lába megfordult abba az irányba amerre néztem. Láttam, ahogy Silver szeme elkerekedik ajkán mosoly fut végig, és egyenesen Nenayhoz rohan. A két lány sikeresen majdnem elvágódott Silver lendületétől. De két kamasz lánytól, mit várhat az ember?  Silver vörös haja összefonódott húgom immáron ébenfekete tincseivel és az eper és narancs illat összeolvadt a francia konyakéval. Reid lépett mellém, és olyan halkan, hogy csak én halljam meg ennyit mondott.

- Mr. Weroval minden rendben lesz, egy-két nap és meggyógyul, de amint látom, - bökött a húgom felé – neki több időre lesz szüksége. Beszélj vele Bill, addig nem szólók a szüleiteknek.

-         Kösz – súgtam neki vissza, mire ő jóságosan elmosolyodott.

– Gyerek még, akivel sok olyan dolog történt, amit nem ért. Erre gondolj, mikor beszélsz vele, nagy a valószínűsége, hogy ő mentette meg Mr. Werot.

Némán figyeltem, ahogy a két lány elengedi egymást, és ahogy Nenay szégyenlősen felnéz Reid szemeibe, sejtettem, hogy arra gondol, hogy haragszik rá Wrath miatt, de Reidtől ez távol állt. Fülemben ott csengtek Reid szavai…

Egy gyerek, akivel olyan dolgok történtek, amiket nem ért…

10 fejezet videó előzetes

Tudom az előző volt a 9. rész, de kicsit elsiettem XD. Nah ez a valódi 10

10 fejezet videó előzetes

Komikat! Légyszi...

Fontos!

Kedves olvasók! Ma dolgozom nektek egy meglepetésen, és valószínűleg jön már a kövi rész is. Mégegyszer köszi PinBlue-nak a fantasztikus fejlécet, és ha bárkinek van ilyenhez kedve, ne fogja vissza magát! XD. Minden ilyen ajándékot szívesen fogadok, a klippeknek is tökre örülnék, vagy rajzoknak, vagy amit akartok. Szóval, nem tudom, hogy ez nagy divat-e itt a blogokon, de akinek van kedve az csak alkosson, várom őket.
wolfkatinka@gmail.com

Pin Blue

IMÁDLAK, ez egy rohadt jó kép! Köszönöm-köszönöm, meg sem érdemlem!

Olvasás!

Hello felkerült a HP-s ficcem második fejezete. Olvassátok ha akarjátok cupp.

Kedves olvasók!

1. Tudom, hogy ami így kezdődik azt már el se szoktátok kezdeni olvasni, de most kérlek tegyétek meg!
Van egy nagyon-nagyon kedves író társam, aki most publikálta, történetét blogon!

Márt fent van az első fejezet! Nekem nagyon tetszik, és szerintem nagyon tehetséges. Szerintem nézzetek be hozzá!
Link:  http://feligcsokoltholtak.blogspot.com/

2. Kevesen tudják de hatalmas nagy Harry Potter fan vagyok, és a nyáron elkezdtem egy HP-s fanficet, de nyugi innen sem hiányozhat Rob, még akkor is ha nem is Cedricként van benne, az első fejezet már fent van, de eddig nem igen mutogattam, de ezen most változtatok. Ennek is itt a linkje, nézzetek be:

Link: http://arya9135.blogspot.com/

3. Tudom valószínűleg el sem olvassátok... Bár reménykedem benne, és ezúton is szeretném megköszönni állandó olvasóimnak, akik folyton küldték a komikat, hogy vissza csalogatták Nenayt a blogra.

Puszi: Arya

8 fejezet - Harapások

És amikor a félelmeid csillapodnak

És csak az árnyak maradnak meg

Tudom, hogy tudsz szeretni

Amikor már nem lehet mást hibáztatni

Úgyhogy ne izgasson a sötétség

Így is ki fogunk ebből kecmeregni

Mert semmi se tart örökké

Még a hideg novemberi eső sem

Október végére már elégé kemény lett az idő. Egyre hűvösebb lett, és már elkelt a kabát is. Világéletemben szerettem hideget, nem zavartak a mínuszok, bezzeg ha a hőmérő elérte a 25 fokot már el akartam alélni a melegtől!

Egyre többet tudtam aludni anélkül, hogy álmomban kísértett volna Wrath és családom emléke. Soha többet nem néztem meg a leveleimet… és nem is telefonáltam.  Apa és anya nagyon hiányoztak, gyakran mardosott a bűntudat, hogy nem beszélek velük, és hogy folyton aggódnak értem, és valószínűleg keresnek.

Féltettem őket… de akárhányszor megérett volna bennem az elhatározás, hogy visszamegyek felmerült egy apró hiba… a Klán.

Megfogadtam, hogy csak akkor… csakis akkor térek vissza ha felkészülök a harcra a Klánnal, és főleg a Vikinggel történő összecsapásra. De a furaöreget nem tudtam megkörnyékezni még mindig.

-         Nenay – kiabált fel Cissy néni a szobámba.

-         Igen? – nyitottam ki az ajtót és dugtam ki rajta a fejemet.

-         Most sült ki a sütemény, átugranál párral Charliehoz? Ma valami megbeszélése van, és nem tudott eljönni vacsorára – éppen halványkék köténykéjét igazgatta, mikor mellé léptem, és a gyomrom máris éhesen megkordult a finom csokis muffin látványára.

Ma éppen Cissy nénis napot tartottam, aki az unokájaként tekintett rám, és rendszeresen biztosított róla, hogy ez teljesen őszinte érzés számáról, nem pedig valami rossz kényszer.

-         Peh… sze – motyogtam mert már a fél muffin eltűnt a számban. Cissy ajka halvány mosolyra rándult, és játékosan ráütött a kezemre.

-         Rosszabb vagy, mint egy fiú… Pedig én kettőt is felneveltem, és… - rosszallóan nézett rám – nem lettek valami komoly emberek.

-         Bocsánat – mosolyogtam rá teli szájjal.

-         Nenay! – mondta, majd megcsóválta a fejét, miközben négy – öt óriási muffint rakott az alufóliára, majd kellően becsomagolta – Óvatosan vezess azon a  Harry Davidsonon.

-         Harley. Harley Davidson – javítottam ki, mire megforgatta a szemeit, és a kicsit már foltos konyharuhával végigtörölte a pultot.

-         Nekem mindegy. Tőlem Hagrid is lehetne – ráncos keze gyorsan járt fel alá, sikálta a pultot, melyen nem olyan rég, még a tésztát kevergette, életének minden apró részét kivette a folytonos munka, azóta, hogy megismerte Mr. Wero-t azóta az életben mindenhez kétszer annyit kellett küzdenie, hogy elérjen valamit, mint azelőtt. Ő azonban nem hajolt meg a súly előtt és nem is futott el előle, tűrt.

Néma csendben, még fiatalkezei ráncosak lettek, és kemények az idő és a munka vasfogától. Arcán megjelentek a ráncok, a folytonos gondok miatt, mert hol nem volt hol lakni, hol rosszak voltak a fiai, hol pedig gyászolt. Az élete nem volt könnyű… másként tett, mint hogy elvárták tőle, és bár megszenvedte érte, amit meg kellett, de a jutalma annál nagyobb volt. Megtalálta azt, amiről a költők vonyítanak, amiről a popsztárok énekelnek, amiért Júlia hozzá ment Rómeóhoz. A szerelmet. És valahogy nem tűnt számára nagydolognak, hogy cserébe le kellett mondania más dolgokról.

Nem mindenki csinálta volna utána… 

A legtöbben már belefásultak, beleuntak volna… Új életet kezdtek volna a régi hamvait félre söpörve. Ő azonban… gyászolt immáron több éve, minden éjjel megcsókolta férje képét az ágya mellett. Elmondott érte minden éjjel egy imát, biztosította szerelméről több évnyi gyász és fájdalom után.

Összefacsarodott a szívem, ahogy ránéztem. Öreg, apró alakjára. Nem ismerte a Nickelbackot nem tudta, hogy mi szükségünk van arra, hogy mi a ciklohexán képlete, és fogalma sem volt róla, hogy a lányok miért hordanak olyan rövid kabátot, amiből kilátszik a hátuk… De minden másról ami a valódi életről szólt többet tudott. Nem volt annyi idős, mint én, mikor már megtanulta, hogy hogyan kell főzni, mosni, takarítani, ellátni egy háztatást, spórolni, gyermeket nevelni, férjéről gondoskodni.

És kíváncsi voltam rá, hogy ha akkor ismertem volna őt, vajon, mit gondoltam volna róla. Bolondnak hittem volna, mert föláldozza a szabadságát? Ostobának, mert elhagyta a családi fészket? Bátornak, amiért új, bizonytalan életbe kezdett?

-         Na, kincsem vinnéd már azt a sütit? – kérdezte, és szórakozott arcom elé tolta a csomagot. Bólintottam, mert féltem, ha szólók, elcsuklana a hangom, meghatódtam a gondolattól, hogy mi-minden ment keresztül csak azért, hogy egyedül öregedjen meg.

Kikísért a kertkapuig és onnan integetett, amikor a sötétben ültem fel a motoromra, és elhajtottam az éjszakába Charlie házához.

Úgy terveztem, hogy úgy kilencre már visszatérek Cissy nénihez, és még egyszer átolvasom a biológia anyagot, mielőtt szunyálok egyet, ehhez azonban bele kellett taposnom a gázba. Minden szerdán ugyanis Cissy néninél aludtam.

A csípős széltől könnyek szöktek a szemembe, miközben a sötétben száguldoztam. A hajam lebegett a hátam mögött, és többen is kihajoltak a kocsijukból, mikor elhajtottam mellettük. Ritkán látni egy fiatal lányt egy ilyen komoly gépen.

Eszembe jutott az is mikor kaptam. Tizenhatodik születésnapomra… Emlékeztem a gitár alakú tortára, meg a gyönyörű nyakláncra, amit a bátyáimtól kaptam… de  apu mielőtt elmentem volna lefeküdni oda szólt nekem:

-         Kapd el - felém hajított valamit. Reflexszerűen nyúltam a hideg dologért, mikor aztán belenéztem a markomba megpillantottam a kis kulcsot és elhűltem. A kulcson rajta volt a Harley áhított emblémája, és olyan nagyra kerekedtek a szemeim amilyenre azelőtt sosem gondoltam volna.

-         Nah mire vársz? Nem nézed meg? – kérdezte anya, és a fejével a garázs felé intett.

Mennyit rágtam érte a fülüket… három éven át mindig csak ezt hallgatták…

Eszembe jutott ekkora már az is, hogy még mindig nem látogattam meg a régi házunkat, de egyelőre még nem terveztem, hogy megnézem.

Aztán már meg is érkeztem Charlie házához, leszálltam a motoromról, kezemben a süti csomaggal, lépkedtem a modern stílusú ház felé, kikotortam a zsebemből a kapu kulcsát, kinyitottam, és becsuktam magam után az ajtót.

Ekkor vettem észre Bucit a hatalmas kaukázusi medveölő kutyát, aki vicsorogva meredt a ház felé, ám lapított az óljában.

Elmosolyodtam, biztos megint összeveszett Charlieval, nem volt valami felhőtlen viszonyuk, oda sétáltam a kutyus mellé, aki amint észrevett engem, elkezdte csóválni a farkát, de továbbra sem mozdult kényelmetlen testtarásából, bentről ekkor élveteg női sikolyokat hallottam meg.

Áh szóval ez a baj. Szép kis megbeszélés!

-         Szia Buci   – mondtam, majd megcirógattam a kutyát, aki okos fejét azonnal a bejárati ajtóra kapta. Én is arra fordítottam a fejemet, majd felálltam, és elindultam a ház felé. Charlie kutyája nem szokott így viselkedni, csak akkor, ha Charlie odasóz neki, amit merőben elítélek, de nem tudtam megnevelni spanyol temperamentumú „bácsikámat”.

Biztos ráugatott valamelyik, új kis Palyboy nyuszikájára és megijesztette az ártatlan kis lányokat…

Ezen felmérgedve léptem be a házba, meg sem fordult a fejemben, hogy megzavarom a kis szex partit. A kutyája érzéseire is igazán odafigyelhetne! Becsuktam magam után a bejárati ajtót, és ledobtam a dzsekimet a fogasra, a lámpa égett az egész házban, kibújtam a cipőmből, és elindultam a nappaliba. Ahogy azonban átléptem a küszöbön a kezemben lévő csomag kihullott a kezemből és a padlón csattant.

Charlie a padlón feküdt a szeme nyitva volt, a nyakának két oldalán hatalmas harapásnyomok melyekből dőlt a vér. A teste meg meg rándult, a nappali teljesen üres volt.

A szívem a torkomban dobogott, a szám elnyílt mintha néma sikolyomat bárki is meghallaná, de aztán észhez tértem, és a Charlie felé vetettem magam. Nem érdekelt semmi, fel sem mértem semmit. Azonnal mellé térdeltem a földre, a padlón már láttam sötét vérét szétfolyni, és a szaga is igen kemény volt neki. Torkomat összehúzta a hányás. Mikor hirtelen hideg fuvallatott, éreztem magam mellett. Ösztönösen annak irányába fordultam testemmel védve Charliet.  Egy tűzvörös hajú lány ugrott fel a kanapéra, és vörös szemével rám pillantott.

Fehér bőrén csillogott a lámpa fénye, hiányos öltözéke szakadt volt. Talán Charlie Wero ujjai okozták a szakadásokat, miközben küzdött a fájdalommal. Felpattantam de nem voltam eléggé gyors, és a falnak csapott. Vékony kezét a nyakamnak szorította és orrával megközelített állam vonalát, nagy levegőt vett, majd a másik kezével, amivel a hajamat markolta, kicsit megrántotta a fejemet.

-         Szerbusz kislány… Jöttél haza apucihoz? – kérdezte mézes mázas hangon. A foga még sárgás volt a vértől, és a szájából a vérszaga áradt. Körmei a bőrömbe nyomódtak, de a szememet végig Charlien tartottam, azon imádkoztam, nehogy baja legyen, nagyon féltem, hogy most mindketten itt hagyjuk a fogunkat. Most nincs itt apa, hogy megverje azt, aki rám szállt, most nem fogja megfogni Wrath a kezem, hogy biztosítson arról, hogy ott van mögöttem.

-         Nem hallottad mit mondtam kislány? – szorította még jobban a nyakamat a falhoz. Bocsáss meg Charlie gondoltam, miközben végig futott az arcomon egy könnycsepp. Éreztem, hogy testem megrándul, majd azt, ahogy megroppannak a csontjaim, izmaim ellazulnak. Egy barna lány jelent meg ekkor Charlie felett, fehér nyári ruha volt rajta, és látszott, hogy újra lakmározni kíván belőle, ajkát nyaldosta, majd fokozatosan az ő teste fölé hajolt. Erre vártam.

-         Minden szót hallottam – fordítottam a fejemet az övé felé, és hagytam, hogy meglássa a szemeimet, szemei elkerekedtek a szája elnyílt, a szorítása egy pillanatra enyhült a torkomon, ebben a percben vágódott ki a karom és megragadtam a haját, és erővel ráhúztam a fejét a térdemre, el sem tudtam képzelni, hogy honnan jött az erőm, de a fájdalmat, sem ami a csontomban hasított.

-         A Wolf lány – hűlt el a barna, és a vörös segítségére sietett. Felhúzta felsőajkát, átugrott Charlie teste felett, és felém, vetetette magát, elhajoltam előle, sajnos bele a vörös karmaiba. Teljes erővel szorította össze a tüdőmet, és a barna ezt kihasználva beleöklözött az orromba.

Nem tétlenkedtem fejemet hátra feszítettem és belevágtam a fejemet az arcába, majd a barna hasába rúgtam. Jobb karom kitéptem a szorításból, elkaptam vele a vörös fejét, és satuba fogtam. A barna ezt látva nekem szaladt felöklelve engem, amíg zuhantam addig zsebembe nyúltam előkaptam a bicskámat, melyet már születésem óta magamnál hordok, felugrottam a talajról, majd a vörös felé szúrtam de az ellépett előlem, ám neki így is késő volt, másodszorra nem hibáztam.

A barna lány azonban kivetette magát a nyitott ablakon, és én utána dobtam a bicskám, mely halkan és szélsebesen szelte a távolságot, hogy egy acélos mozdulattal annak karjába álljon. A lányteketóriázás nélkül kirántotta onnan, majd rámnézve felém, dobta. Előhúztam a fejemet, majd megmarkoltam a röpülő kés markolatát, és hagytam a barnát menekülni.

Jeges pillantással figyeltem, ahogy eltűnik, majd ahogy már nem tudtam figyelni, azonnal Charliehoz léptem.

A padlón jócskán szétfolyt a vére, és tekintélyes tócsa lett körülötte. Szívem úgy dobogott, hogy majdnem kiszakadtak tőle a bordáim, a szememet ellepték a könnyek. Fülemet óvatosan a mellkasára tettem, szíve alig ugyan, de még dobogott. És levegő is jutott a tüdejébe.

-         Miért pont ezt a két ribancot? – folytak végig a könnyek az arcomon, amik Charlie arcára hulltak. Tudtam, hogy nem hívhatok orvost… és még csak rendőrséget sem. De az Ő életét nem kockázhattam.

Legyűrtem hát magamban minden undort, és a sebhelyre szorítottam a számat, majd mélyet szívtam belőle, a vér számba tódult, én pedig borzadva köptem oldalra, és egyre és egyre szívtam, amíg úgy nem éreztem, hogy tiszta. Valahogy ösztönösen megéreztem, hogy mikor hiányzik belőle, a vámpír íz…

Félve attól, hogy túl sokat szívtam ki belőle, újra mellkasára hajoltam, alig hallottam a megnyugtató dobogást. Előhúztam a telefonomat és tárcsáztam a mentőket.

-         Hallo – kezdte volna éppen egy unott női hang, mire én zokogva nyeldekeltem és beszélni próbáltam.

-         Azonnal jöjjenek ide – elhadartam mindent, hogy hol van a ház, hogy és mi történt.

Képtelen voltam felhívni Cissy nénit…

A mentők jöttek, felpakolták Charliet rárakták a lélegeztető maszkot én, beültem melléjük, és mentünk a kórházba. Ott ültem az ágya mellett, mikor stabilizálták az állapotát, de még akkor is rázott a sírógörcs.

Telefonáltam, azt hittem megnyugtat.