Varázslók Varázslatos világa

Egyik már részben megírt regényem első fejije került oda föl, Vér lepte fehér rózsa címen. Akit érdekel olvassa!

Nos itt a link!

Ma már neki kezdek, az új sztorinak, addig egy régebbi kis humor szösszenettel kedveskedem nektek!
http://aryakara913.blogspot.com/

Sziasztok!

Kedves olvasók, úgy döntöttem, hogy a Harry Potteres ficceimet is megosztom veletek. Illetve a novellákat, amiket ehhez készítettem. Szeretném, ha ezt is olvasnátok, és még valami. A lumoson is fent vannak ezek a sztorik, részben, csak ott kara a nevem.

Amint kész a blog küldöm a linket, ha meg nem érdekel senkit akkor nem teszem közzé. Ha érdekel ez valakit, akkor hagyjon maga után itt egy véleményt, ha pedig nem akkor nem.

Cupp: Arya

12 fejezet - No komment

Az érzelgős emberek már csak ilyenek: mindig a másik ember nyakába zúdítják a problémáikat.

Nenay olyan kislány volt még, mikor először olvastam neki fel J. R. R. Tolkien Gyűrűk urájából, hogy emlékszem, majdnem minden 5 szóra rákérdezett, hogy mit jelent. Emlékszem, ott feküdt az ágyában, szőkésbarna haja szétterül a párnán, kis kezében ott gyűrögette egyik plüss játékát, ám hatalmas, kékes-zöld szemével engem figyelt, és összpontosított Zsákos Frodó történetére.

Emlékszem, hogy mennyire tetszett neki, hogy Hobbitok milyen sokat esznek, nagyon viccesnek találta, és folyton fülig ért a szája, ha a „második reggeli” került szóba. Talán ez volt úgymond az egyetlen közös kis titkunk Nenayval, a második reggeli.

Mikor már iskolás lett, gyakran csúsztattam a táskájába egy-egy csoki szeletet, cukorkát, nyalókát… Ez volt a mi titkos második reggelink. Nenay úgy képzelte, hogy a sok egészséges „vacak” amiket otthon, anya letömött a torkán, azok együtt képezik az első, úgy mond hanyagolható reggelit… És időnkét alig várta, hogy búcsúzáskor csak annyit mondjak neki, hogy kellemes másodikat.

Edmund és Lou soha sem értette, hogy mit vigyorog ezen ennyit a kis tökmag, de sem Ő, sem én nem árultuk el a titkot.

Most ahogy néztem őket, elszorult a szívem, de nem azért, mert bántam, vagy sajnáltam azt a boldogságot, ami megadatott nekik. Nenay életében, határozottan meg volt, az a második, jelentősebb, ízletesebb szál, ami az enyémből hiányzott. Nenaynak ott volt Wrath, a jóképű, szórakoztató, és nem utolsó sorban sportos, (hogy a nyavalya vigye el…) barátja, aki HÁL ISTENNEK!!! Imádta, körül zsongta, és rajongott érte.

Az enyémből azonban hiányzott az a bizonyos második reggeli.

Gondolataim akaratlanul is visszasiklottak New Sunnyba, ahol Elizabeth Tuschigan Dark volt. Finom, gesztenyeszínű haja, lágy, okkersárga szemei, melyek mindig olyan átkozottul bölcsen kutatják az embereket… Kezem ökölbe szorult, ahogy mellé gondoltam az ikertestvéremet… Edmund Tökéletes és Tökfilkó Wolfot… Aki sok minden volt, egy hülye, egy marha, aki nem tudja boldoggá tenni azt a tüneményt… Gondoltam én. Csak hogy, mivel nem szembesültem úgy kábé egy hete…?

Éppen vadászatról tértem haza Iannal. Ian mostanság eléggé eltávolodott a Dark családtól, kétségkívül őt viselte meg legjobban Arnold halála. Annak idején, bár külsőleg és belsőleg nagyon különböztek, mégis úgy látszik egy nevezőn voltak. Talán a sorsuk miatt. Egy ideje azonban elkezdett nyitni felém, és én úgy voltam vele, hogy miért is ne lehetnék jóban Iannal…? Hiszen ő is pont olyan magányos, mint én.

Ennek az lett a vége, hogy egy rövid ideig bandáztunk, aztán eljártunk együtt vadászni, nah meg persze csajozni… De Elizabeth mellett senki nem rúgott labdába és úgy láttam Ian nem vágyik semmilyen társaságra, még mindig élénken élt meg benne a gyász.

Éppen ezért, az egyik vadászatról hazafele jövet, megálltunk annál a helynél, ahol annak idején Reid tartotta a megemlékezési, vadászatott Arnoldról. Ian kérte, hogy álljunk meg ott egy percre csendben, és így is lett, még magára is hagytam, mikor már lassan öt perce álltunk ott, és mondtam neki, hogy maradjon csak nyugodtan.

Elindultam hazafelé, bár nem tudom mi sürgetett, de ahogy ritkult az erdő és nőtt a fény, szélesedett a csapás, meglepetten láttam meg egy összefonódó párt. Edmund óvatosan csúsztatta fel Elizabeth oldalán a kezét, olyan finoman, és lágyan, ahogyan én is tenném. Aztán a fejét lehajtotta, és orrával szinte súrolta, az ő egyenes orrát. Halkan mondott valami olyasmit neki, hogy: Az idő és te meggyógyítottatok…

Aztán Beth remegő ajkára csúsztatta a száját. A lány lába megrogyott, és arca egy fokkal kevésbé volt fehér, hosszú, fekete szempillái remegtek, ahogy Edmund hajába túrt ujjaival. Az én szívem pedig ezer sebből, hirtelen újra tanult vérezni.

-         Érzed? – kérdezte ekkor váratlanul Reid.

-         Mit? – vontam fel a szemöldökömet, és néztem hátra rá.

-         Hát ezt – fogalmam sem volt arról, hogy miről beszél, mikor orromba hirtelen, fémes, tisztítószerű szag ivódott, már meg kellett volna előbb éreznem!

-         Azonnal gyertek be! – üvöltöttem Wrath felé gondolatban, amivel ő nem foglalkozott, mivel éppen húgom bújt hozzá, és ajkát, nyakát csókolgatta, Wrath pedig nem tudott hova lenni a gyönyörűségtől, hogy Nenay mégis csak szerelmes belé, és továbbra is igényt tart rá, hogy vágyik rá, ezért nem győzött neki, szerelmesebbnél, szerelmesebb szavakat suttogni, és viszonozni, az oly drága, édes kéjt.

-         Wrath! – üvöltöttem, de már késő volt, hiába vágtam ki a ház ajtaját, hiába rontottuk ki egyszer Victorral a házból… a lövés eldördült. A pisztoly csöve pedig új célpontot talált.

Olyan lassan történt minden… Ahogy átugrottam a három lépcsőfokot, Wrath a hang irányába fordult, Victor pedig a fegyveres alak felé veti magát. Szinte láttam magam előtt repülni a titánium golyót, ahogy szeli a levegőt, és húgom és szerelme felé tart. Wrathnak már csak arra maradt ideje, hogy maga mögé rántsa a húgomat, aztán a golyó a vállába fúródott. El sem bírtam képzelni micsoda fájdalmai lehetnek, mert húsa, hangosan füstölögve égni kezdett. Nem lángolt szó szerint, csak ahhoz lehet hasonlítani az érzést, és a pattogást. Arcizmai megrándultak, és kemény fájdalom suhant át rajta, ám hang nem jött ki a torkán, mert tartotta magát… 

A támadók felé fordultam én is, bár a nélkül is tudtam, kikkel találkozunk újra.

A Klánnal… És valóban.

-         Hát újra találkozunk! – vigyorgott szélesen Tybalt.

-         Szerencsétlen egy találkozás lesz – mordult fel Victor.

-         Én nem így gondolom – mosolygott kajánul az idegesítő szőke bodri fejével Tybalt, és átvetette magát a korláton, és rohanva megindult felénk, és mögötte futott a többi kedves vámpír is. Mi meg itt vagyunk ketten, legalább is remélem, hogy Coleen nem engedi ki a házból Silvert.

-         Figyelj, te csak takard Nenayt jó? – nézett rám Victor, majd szembe rohant velünk, én pedig abban a pillanatban előkaptam a bicskámat, és a Nenayhoz legközelebb kerülő vámpírba vágtam.

A vámpírok vagy lehettek tízen és mind eléggé erős volt ha közel harcra került a sor, és néhányat, nem tudtam megállítani. Azonnal hátra fordultam, amint az egyik vámpír átbújt a karom alatt, miközben én kettővel birkóztam és megláttam, hogy egy hatalmas égő fáklyával áll a kezében Coleen, a másik kezében egy vodkás üveget szorított, majd villám gyorsan kortyolt egyet az italból, majd a tűzre, köpve, fújta az érkező arcába a hatalmas lángot, megpörkölődve esetett hátra. De a teste továbbra is lángolt, miközben irtózatosan sikoltozott.

-         Siess – intett előre Coleen, szemem sarkából láttam, hogy Reid berohan a házba Wrathtal, majd Silver egy szekrényt tolt az ajtó elé. Nenayt nem láttam ez aggodalommal töltött el. De csak bemenet a házba?!

Ekkor azonban egy alacsony vámpír elkapta hátulról Coleen nyakát, és nekivágta a garázsnak, és vicsorogva a lány nyakának ugrott, de Coleen, időben rúgott, én pedig a derekánál fogva elkaptam az alacsony férfit, és elhajítottam. A harc egyre kiélezettebb lett, és már nehezen bírtuk, igaz az ellenség száma tízről már szintén háromra fogyatkozott meg. De abból a háromból kettő úgy vicsorgott, mintha a mi vérünket is képesek lennének kiszívni, rángatóztak az idegtől, és a csöpögött a nyál a szájukból, olyan szinten hergelték magukat, tehát ilyenek a friss vámpírok.

-         Tybalt az enyém – morogta Victor, mire Tybalt ajka elvékonyodott.

-         Csak tessék – tárta szét a karját. És a pisztoly újra ránk irányult.

Ám ebben a pillanatban egy hatalmas farkas jelent meg Tybalt mögötti domb tetején, lassan, komótosan mozogva haladt előre, és kék szemével Tybalt hátára figyelt.

Rupert!

-         Mit kerestek itt? – mordultam föl, hogy továbbra is eltereljem a figyelmet Rupertről.

-         Jött egy madár és elcsiripelte, hogy látta, ami kis Nenaynkat, akit mi már úgy hiányoltunk – irányult most felém a cső, és Tybalt háta mögül sötét kuncogás hallatszott, a fekete csuklyák alól, és Rupert felugrott, a hatalmas fehér farkas, azonban célt tévesztett, Tybalt megfordult és maga elé rántotta egyik társát, aki összeismerkedett Rupert borotva éles fogaival. Hátulról, azonban Coleen is és Victor is rátámadt a franciára, én pedig a másik pisztolyos alakra.

(Fél órával később)

-         Nem hiszem el, hogy megint megszökött! – vágta ki az ajtót Victor, és berontott a házba – Tybalt állandóan meglóg!- és egy hatalmasat rúgott az asztalba, ami apró darabokra hullott szét. Összenéztünk Coleenel, aki a kanapén remegő Silver felé pillantott, kezébe temetette arcát, és rángatózott a válla a sírástól.

-         Jó voltál – súgtam neki, mire ő rám mosolygott, majd biccentett.

-         Te is – majd Coleen mellé ült, és valami bizarr módon, finoman átölelte a lány vállát, bár tartózkodóan.

Iszonyú ordítás hangzott föl ekkor a csukott ajtó mögül.

-         Silver! Mi folyik ott bent? – kérdezte idegesen fújtatva Victor. Látszott mennyire türtőzteti magát, kis híján olyan volt, mint azok az őrült friss vámpírok. Ijesztő… Visszaidéztem, hogy milyen erősek voltak, és hogy a csontjaim, hogyan ropogtak a szorításukban, egy golyó súrolta a karomat, és azt hittem, hogy ott helyben elájulok.

-         Nem… nem tudom – mondta zokogva a lány.

-         Igyál, Wrath! – hallottam húgom elkeseredett hangját az ajtó mögül.

-         Nem! – jött Wrath tömör válasza. Szinte láttam magam előtt, ahogy elkínzott arcát, amiben benne van a mocskos vágy is. Tudtam milyen őszintén és szívszorítóan szerelmes Nenayba, és hogy sose bántaná… Tényleg, sose, de azt is tudtam, hogy imádja az illatát, vérének zamatát…

-         Muszáj! – sziszegett Reid.

-         Nem iszom belőle, sem másból! – hallottam Wrath egyre gyengülő hangját. De a határozottsága az megmaradt. Sanszos volt, hogy nem tudják kivenni a golyót, ebben biztos voltam, mert Wrath hiába nagy mazohista, azért egy folyamatosan égető golyó maródik a húsába, és azt onnan valahogy ki kell venni, anélkül, hogy megmozdulna, nehogy még nagyobb kárt tegyenek a sebében.

Nenay kinyitotta az ajtót, gondolom, hogy keressen valami kést, amivel megvághatja magát, hogy jobban rásegítsen Wrath érzékeire, mikor összenéztünk. Arcán nedves könny csíkok húzódtak, ajka remegett, és egész teste is az aggodalomtól – Segíts Bill – formálta a szája.

Bementem hát a szobába, és előre meredtem Wrathra. Inge le volt szedve róla, a lyuk ott tátongott a vállán, de egyre nőtt, mivel a teste csak a vér után volt képes teljesen regenerálni a titániumot, ha egyáltalán tudja… Pár percig igyekeztem érvelni neki, hogy miért igyon. Aztán mikor makacsul nemet mondott gaz módon úgy döntöttem, hátba támadom.

Csak egy valamivel tudtam rá hatni… Nenayval, így elővettem az emlékeket, és Wrathra zúdítottam az összeesett. Nenay ahogy kimondja első szavait, ahogy róla beszél, mikor láttam őket csókolózni, ahogy egymáshoz bújtak kint. És bár Wrath küzdött és ordította, hogy hagyjam abba nem tettem, aminek meg lett az eredménye. Arca felvette azt az ábrándos, és elfogult kifejezést, amit mindig, ha  Aryáról volt szó. És Nenay csak erre várt. A fiúhoz sietett és finoman a átvetette a lábát a csípőjén, majd megtámaszkodott a fiú két válla felett, és lassan leengedte magát, igyekeztem nem nézni ezt a bizar jelentet, mert majdnem ráordítottam a húgomra, hogy mit pornózik itt közönség előtt mikor megértettem.

Könnyebbé teszi neki, a fiú ott férhet hozzá, ahol akar, halhatja közben a szíve dobbanását, látja, hogy mennyit szív, és kicsit a szitu is olyan, mint a szex…

Wrath óvatosan simította tenyerét Nenay derekára, és finoman lehúzta magához, Nenay eltűrte a haját, és a nyakát Wrath felé fordította.

-         Nem… nem akarom… - nyöszörgött Wrath.

-         Akard – suttogta Nenay – Kérlek, értem – motyogta, mire Wrath összevonta a szemöldökét, és megadóan oda illesztette a száját a lány nyakára, és bár sejtettem, hogy irtózatos fájdalmai vannak előbb apró puszikat adott a nyakára, csak aztán nyílt el ajka és egy ideig azt járatta Nenay nyakán, majd váratlanul beleharapott a selymes bőre, és felmorgott élvezetében.

Reid hozzájuk sietett, letérdelt az ágy mellé, és kitapintotta Wrath mellkasán a sebhelyet, aztán gumikesztyűs kezével fimonan belenyúlt a sebbe, mire Wrath úgy megmerevedett, mintha vigyázba kellett volna állnia. Nenay felszisszent, majd Wrath hasát kezdte cirógatni, miközben én továbbra is bombázta a fiú agyát Nenay képeivel.

Wrath arcát eltorzította a fájdalom, ahogy a doktor matatott a húsában.

-         NE feszülj meg Wrath, csak rosszabb – sziszegte Reid, mire Nenay taktikát váltott.

-         Kicsim… emlékszel a kádra… és emlékszel rá, hogy mit mondtam ott neked? Gondolj arra, NEM AKARLAK ELVESZÍTENI! – mondta a húgom, mire Wrath hirtelen ellazult és Reid győztesen kiemelte a töltényt a sebből.

-         Megvan! – szorongatta, az aprócska sima töltényt. Wrath még szívott egy nagy kortyot Nenayból, majd elengedte. Nenay felsóhajtott és ráesett a fiúra, aki finoman cirógatta a derekát

- Pihenjetek – felelte Reid és intett nekem.

- De azért, ugye, nem volt mérgezve a golyó? – kérdezte Nenay félve, mire Reid megrázta a fejét mosolyogva.

- Nem Nenay, nincs!

- Azért… Okosan fogdos a húgomat! – szúrtam oda, mire édes bogárkám szúrósan rám nézett Wrath pedig bárgyún vigyorogva rásimította tenyerét Nenay fenekére. Húgom kuncogva temette a fejét Wrath nyakárba. Én meg morogva lépkedtem ki a szobából, és becsuktam magam mögött erélyesen az ajtót.

Reid amint észre vette, hogy mi lett az asztallal, bosszúsan nézett körbe, de amint meglátta Rupertet elmosolyodott.

- Nos ki volt az a kedves gyermekem vagy ismerősöm, aki kifizeti a kollégám hétvégi házának az asztalát?