7 fejezet - Arya vs Nenay

Ha volna két életem, tudnám, amit ma nem!

Elolvastam a rövid levelet, aztán úgy ahogy volt töröltem. Meglepett mennyire jólesett, hogy megszabadultam tőle, mintha a lelkemről lekerült volna egy bazi nagy súly. Ennek örömére, a többi levelet is kitöröltem, úgy ahogy volt. A vörösboros üveg, a mi az asztalom mellett hevert a földön, most szinte kiáltott a kezem után. Nem vártattam meg, s a szelektálás örömére lehúztam egy emberes adagot a borból. Vörös és száraz a kedvencem. Kézfejemmel megtöröltem a számat. Hosszú idő óta a mai volt az a nap, amikor nem úgy ébredtem, hogy hiányzik valaki… Mármint apa anya, Ed meg Lou meg Bill, és Rupert meg még J – is hiányzott. És továbbra is lelkiismeret furdalásom volt Silver miatt, de… valami a helyére kattant.

Tegnap mikor összevesztem Gisellel, még fájt az egész. A nagy hűhó, a gyűrű, a extra nyálas szerelem, sok cukorral és habbal a megalove tetején… De ahogy visszaépültek régi életem új körvonalai, egyre tisztább lett, hogy egyedül vagyok.

És most kivételesen nem is zavart annyira a belső magány. Hogy valaki percenként nem úgy néz rád, hogy tudassa, hogy az ENYÉMVAGYBAZDMEG! Vagy nem hív furcsa, állati neveken, mint például kiscicám. És nincsenek agyarai, mint egy elefántnak…

Felfedeztem ugyan magamban az öngúnyt… de ennek már nem volt túl sok köze, életem első nagy kapcsolatához egy vámpírral… Nos, visszagondolván együttlétünk idejére, most már csak keserűség fogott el. Nem váltunk el szépen, tettem róla… Nenaysan felnevettem, és megint hátba veregettem magam csak azért, mert ilyen higgadtan, és rockeresen kezeltem az ügyet. Rendesen bepiáltam mielőtt találkoztunk volna, aztán széthánytam a pecót, majd közöltem a szőke csajjal, hogy gyorsan nyomja, mert Neki úgy jó. Ha belegondolok, akkor igen, szép kis alázás volt. Ezzel tényleg tartalmas ideig lehet valakit szívatni, de így jár, aki alattomos módon hátba támadja saját emberét.

Diego nem sokat sejtett kapcsolatunk mélységéről, vagy arról, hogy egykori vámpírom milyen birtokló egy típus volt. Ő úgy gondolta, hogy az általam oly sokat emlegetett személy, valami laza srác, aki imád télen – nyáron napszemcsit hordani, és bírja az utcai harcot. Nos ebből, megközelítésből a dolog nem tűnne, vagy tűnt volna olyan komolynak, mint amilyen valójában. A hűvös ablaknak nyomtam homlokom és kinéztem azon. Esett az eső, békés, szép kis cseppekben, megnyugtató volt hallani a lágy ütemet. Behunytam a szememet, ahogy arra gondoltam, mennyire nincs szükségem már ölelő karok erejére, vagy bátorító, perszelő, sötétedő pillantásokra. Nenay Wolf önmagát ölelte át, és megtanult megbízni abban az egy dologban, amit évekig elnyomott magában.

Vámpír. Egy szó, egy lét, egy életforma. Meg kellett ismernem, hogy ki vagyok, és hogy mi. Erről szólt maga New Sunny. De korántsem arról, hogy valójában is ilyen akarok-e lenni. A Viking volt az akadály új életem útján, tudtam, hogy csak az ő legyőzésével kaphatok esélyt minimális emberi életre.

Nem tudtam még, hogy vajon szakítok-e vele, mert hát mégis csak eléggé hosszú időt voltunk együtt, és még mindig jóképű srácnak tartottam, de lángolás, most valami visszafogott tartózkodás váltotta fel. A boros üveg egyre gyakrabban váltott velem édes csókot, de most nem azért ittam, mert szükségem lett volna rá, egyszerűen jólesett, és most nem éreztem azt sem, hogy a fejembe szállt volna.

Az órámra néztem Alice Cooper feje fellett és láttam, hogy egy órát átgondolkodtam… nah szép, kimentem a szobámból, Dido éppen az egyik új gitár mellett állt, és lejátszott rajta bár akkordot.

-         Jól néz ki, és a hangzás is jó – mondtam.

-         Nekem mondod? – nézett izgatottan a kezében tartott éjben fekete gitárra.

-         És ő is eladó? – kérdeztem meg, mikor láttam, hogy a többi gitár között csinál neki helyet.

-         Igen, szerintem nagyot akaszthatunk vele – dörzsölte össze izgatottan a kezeit – Kipróbálod? – kérdezte.

-         Majd ha visszajöttem. Tudod ma Jameses napot tartok – vettem el az asztalról a telefonomat, és beletoltam a telefonomat.

-         Aha – mosolygott, és lenézett a kezében tartott gitárra.

-         Most mi van? – vontam össze a szemöldökömet.

-         Semmi –rendezte a vonásait. Majd a gitárt lerakta, és már nyúlt a pénztárcájáért.

-         Na, most állj le! – mondtam, majd adtam egy puszit az arcára, és feltettem a fejemre a kapucnit, és kisiettem az ajtón.

James pont ekkor kanyarodott be a frissen kapott kocsijával. A kék autó előttem pördült meg a sárban, és James kilökte nekem az ajtót.

-         Szia – villantotta rám tökéletes, hibátlan fogsorát.

-         Szia – ültem be mellé, majd megöleltem – Nah hogy vagy? – kérdeztem.

-         Megmondom őszintén, hogy szarul! Egész este nem aludtam a miatt a hülye összehasonlítós dolgozat miatt, utálom az irodalmat – pufogta, majd beindította a motort – És te?

-         Én szeretem az irodalmat – mondtam, és elmosolyodtam.

-         Nem a kérdésre válaszoltál – nézett bele a visszapillantó tükörbe, majd intettünk Diegonak, aki időközben, már az ajtóban állt, félig a félfának dőlve, és halványan mosolygott.

-         És, akkor kiderítetted, hogy Lily kivel melyik filmre ül be? – kérdeztem, és hátradőltem az ülésben.

-         Jah, igen… valami romantikus film lesz – mondta, majd a fejével a kesztyűtartó felé biccentett. Oda nyúltam és kivettem belőle a cetlit.

27 idegen igen

-         Még sose hallottam róla – mondta, majd ráfordult a főútra.

-         Én csak a reklámját a tv-ben – mondtam, majd benyomtam a rádiót, hogy hallgassunk egy kis zenét közben.

-         Pink – ráncolta össze a szemöldökét James

-         Who Knew – ráncoltam össze én is a szemöldökömet – Szeretem ezt a számot.

-         Én csak pár számát szeretem neki – mondta, majd elhallgatott – Helyesebben csak egy számát – javította ki magát.

Sorba haladtunk el a már jól ismert épületek mellett, miközben a beszélgetés folyt tovább… Hol nevettünk, hol hallgattunk. Egy pillanatra felötlött bennem a gondolat, hogy anya, meg apa mit szólna, ha most látna. Fekete haj, fekete körömlakk, bőr cuccok, és szöges karkötők. Nálam már jobban csak kevesebben nyomhatták a rockker élet valóját. A város végén hirtelen éles kanyart írt le James, és befordult egy kis bekötőútra, és felhajtott a domboldalán, egészen addig, amíg el nem értünk a házhoz.

Furcsa kis ház volt, leginkább valami kis viskóra emlékeztet.

-         Egyedül mész, vagy szeretnéd ha… - kezdte James, mire megsemmisítően néztem rá – bocs! Csak gondoltam udvarias leszek.

-         Megy egyedül is – mondtam, majd a szakadó esőben, a sárban csúszkálva eljutottam a ház kapujához, és megnyomtam az arra kiragasztott csengőt.

Nem telt bele sok idő, mire kinyílt az ajtó.

Egy magas férfi lépett ki rajta, fekte, göndör haja a válláig ért, bajuszában már csillogtak az ősz szőrszállak, a szeme olyan halványkék volt, hogy a sötétben tuti olyan, mintha izzanának a szemei. Mikor pillantásuk találkozott megállt menet közben. Furcsa ruhában volt, nem igazán hová tenni ezt a csöves öltözéket, de aztán felfigyeltem még valamire. A férfi egyik karját szorosan a teste mellé szorította, majd mikor látta, hogy a kezét figyelem, fél méterre a kaputól kiszólt hozzám.

-         Miben segíthetek? – a hangja olyan üres volt, mégis megszállottságot hallottam ki belőle.

-         Szeretnék harcművészetet tanulni – mondtam, és igyekeztem nem folyton a bizarr karját bámulni.

-         Sajnálom, nem tanítok… ilyeneket – intett felém másik karjával, majd sarkon fordult.

-         Héj – de már késő volt, visszament a házba, anélkül, hogy váltott volna velem még pár szót.

Hiába nyomtam ezután is csengőt és kiabáltam nem jött ki. Nem tudtam hova tenni ezt a szégyenteljes viselkedést, és megsemmisülten visszakullogtam James mellé a kocsiba. James sajnálkozva nézett rám, legyintettem egyet, jelezve, hogy ne beszéljünk róla, és hagytam, hogy elhajtson. Távolodtunk a háztól, de én rajta tartottam a pillantásomat, azzal kísértem egészen addig, míg a kék ház már nem látszott át a sűrű esőfüggönyön és el nem tűnt a domb tetején.

-         Mozi? – kérdezte James, ránéztem, az utat figyelte, barna haja rendezetlen volt, de nem olyan tökéletesen, mint mondjuk… neki. James pont úgy nézett ki, mint egy ember, teljesen emberi hajjal. A szeme színe sem változott, és valami furcsa okból kifolyólag ránéztem a felsőtestére is. Nem olyan volt, mint az övé. Nem volt annyira finoman kidolgozott remekmű. Olyan volt, mint bármelyik magára adó kamasz srácé, izmos karok, és lapos has, amin azért látszott az edzés. De ez is emberi volt. Én se néztem ki úgy, mint egy vámpír. Furcsa macskaszerű szemem, ami más volt, mint amilyen az embereké, különben pont úgy néztem ki, mint ők. Emlékszem, hogyha valahova ment a családom, mindig furán méregették őket, de amíg nem tudtam mik is, vagyunk, azt hittem az emberek is úgy gondolnak rájuk, ahogy én. Egyszerűen szerencsés alkatok. Nos a szerencsén kívül jól jött a nyuszik, meg kiskutyák vére, és persze a vámpírok elbűvölő külseje.

-         Héj! – csettintett az orrom előtt James, megráztam a fejem, és bólintottam a mozis kérdésre.

-         Persze hogy mehetünk – mondtam ki hangosan is, Ő zavartan nézett rám.

-         Mostanában annyira… más vagy – mondta, és leállította a kocsit a mozi előtt.

-         Más? – kérdeztem, és mosolyt erőltettem az arcomra.

-         Nem a külsődre értem, mintha nem az az Arya lennél aki voltál – mondta, majd megfogta a kezemet, és a felhúzta egészen az arcomhoz, hogy belenézzek a gyűrűmön lévő gyémántba – Ami benned volt, az változott meg.

Felnéztem az arcába, és kitéptem a kezem a kezéből.

-         Én nem változtam meg.

Ezzel jól el is barmoltuk az egész napomat… Jamessel felesbe megvettük a jegyeket, majd egy pizzériáshoz ültünk be addig, amíg meg nem láttuk Lilyt, aki meglepetésünkre, nem is sráccal jött a mozira, hanem a nővérével Gingerrel. Aki egy utálatos hárpia… Mindig mindent jobban tud, és a tanárok kedvence.

James diadalittasan vigyorgott rám, én azonban valahol máshol jártam gondolatban.

-         Bocs, ne haragudj a kocsiban történtek miatt… - mondta, majd megfogta a kezemet.

-         Semmi – jelent meg egy erőtlen mosoly az arcomon.

Mikor kezdődött a mozifilm, már bent ültünk a vetítő teremben, a bekészítettem mp3-mamat már a fülembe is helyeztem, és teljesen összehúzódtam az puha széken. James nagyban vigyorgott mikor látta, hogy Lily észre vesz minket és egyből suttogott valamit a fülembe, szegény nem vette észre, hogy már máshol jártam.

Visszagondoltam rá, hogy mikor voltam utoljára moziba. Vele voltam… Amikor azt hittem terhes vagyok, akkor menetünk el először moziba. Valami romantikus-vígjátékot néztünk, de az egészből csak arra emlékeztem, hogy csalódott voltam amiatt, hogy valójában nem vagyok terhes. Én tök pozitívan fogadtam az egészet. De utólag bele gondolva, nem tudtam volna magamra vigyázni, és egyben a picire sem.

Wrath keze a vállamon nyugodott, a másikkal az ölében tartotta a pattogatott kukoricát, és elmélyülten koncentrált a filmre, de tudtam, hogy ez csak látszat, és valójában csak engem bámul szeme sarkából. Ölemben a tőle kapott plüssjátékot szorongattam, és igyekeztem nem sírni.

Miért nincs két életem?

Az egyik felemnek tetszett ez a mostani helyzet, szerette Jamest. Jó volt neki Winwoodba, könnyedén vette az akadályokat és jókat bulizott a barátaival. Fergeteges zenéket nyomott Charlieval és jól elvolt Diegoval és szeretett Cissy néni boltjában segédkezni.

Bezzeg a másik. Annyira szenvedett a családja hiányától és az egyetlen olyan közelségére vágyott, aki máshogy szeretett. Akit először igazán szeretett úgy, ahogy azelőtt sose.

Egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Jamesnek igaza volt, megváltoztam, azt hittem érzéketlenné váltam a dolgok iránt, és újra visszahoztam régi önmagamat. És ebben nem tévedtem, ha valaki előtte nem ismert olyan jól, mint Gisellék, akkor nekik nem tűnt fel a változás. De a legjobb haverjaimnak feltűnt, hogy a régi Arya hiába tért vissza, a másikat… Wrath Nenayát nem tudta legyőzni végelegesen. Hiába fogott össze az alkohollal, a keménységgel és a régi életével… Nenayt nem tudta legyőzni, csak elnyomni.

Talán pont azért, mert Nenay nem volt más, mint Arya felnőttként, ketten nem fértek meg egymás mellett, a felnőtt, szerelemre kész nő, és a szabadságra szomjazó vad, lázadó lány. És én sokkal hajlamosabb voltam inkább Aryavá válni, mint Nenayvá.

Nem tudtam felnőni… Pedig meg kellett volna tennem. De képtelen voltam rá, elmenekültem a múltam elől, hogy új életet kezdjek, helyesebben folytassam a régit. És még mindig nem bántam meg. De valamiben annyira igaza volt a winwoodi szeretteimnek. Hiába próbálom halasztani, vagy tagadni, rá kell, jöjjek, hogy Arya a la natúr már nincs. Arya felnőtt… részese volt valami olyasminek, ami feltüzelte, ami kinyitotta a szemét, ami elvarázsolta, amiben jól érezte magát, ami bár új volt nem rémisztette meg. És ami a legfontosabb… amit szeretett teljes szívéből, bár mennyire tagadta is.

Ám amikor rájött, hogy már nem gyermek, nem lehet felelőtlen, immár tartozik másoknak, sokkal többel, mint egy sajnálom, vagy egy elszámolás… akkor megijedt, és nem tudta mit tegyen. Úgy gondolta, hogy mindenki összefogott ellen, holott… Az ügy teljesen más volt. Felelőtlen volt, de jól tette, amit tett. És nem bánta meg a tetteit.

És ezzel a lázadó kamasz visszatért, áttörte az emlékek ködét, visszakúszott a combjaimba, a bőrömet bizsergette a régi érzés. Az vérem lángolt, és a szemeim megint másként látták a világot, ha valami nem olyan, mit amilyen szeretnénk, hogy legyen, gyakran történik meg bennük valami fricska, ami átalakít minket.

És Wrath Nenay nem tudta érvényesíteni akaratát, mikor már kidobták a meleg családi otthonból, a szerelem tűzhelye mellől. És Arya volt olyan vagány, hogy fölrúgja életét… újra.

Felnéztem  Jamesre kihúztam a fülemből a füleseket, és bekapcsolódtam a film nézésébe.