28 fejezet - Tisztuló tükör

Többféle módon is meg lehet valósítani az elképzeléseidet. (...) Nem minden rossz, ami nem egyezik a te véleményeddel.

Joanna Trollope

 Fáradtan dőltem hátra a székben, bűzlöttem, mint egy falka oroszlán és kifejezetten rázott a hideg attól, hogy  a tarkómról is csorog a víz. Ez volt az első edzős estém a fura öreggel és totál kimerültem. Ahogy megérkeztem egyből a fizikaierőnlét felmérése volt a téma, úgy hogy megnézte hogy és milyen gyorsan futok, mekkorát ugrok, milyen  gyorsan ütök, milyenek a reflexeim.  Olyan volt, mint egy durva tesióra.

-        -  Hát azt kell mondanom, hogy van egy alapizomzatod, ami  jó, viszont, az utóbbi félévben, mióta itt vagy  nem nagyon sportoltál, ha nem mondtad volna, ez akkor is látszik. De gyanakszom arra is, hogy a különleges diétád sem tesz túl jót ennek. Valamint lekéne állni a piával is Nenay.

-       -   Héj, álljunk meg!  - fújtattam – Mi az, hogy álljak le a piával? Nem vagyok alkoholista!

-        -  Még, de botrányos, hogy ebben a pillanatban is van benned töltés.

-       -   Nehéz időszakon megyek keresztül – töröltem le a homlokomat a pólómmal  - és nem alszom valami jól.  – Talán túl megértően nézett rám,  megérintette a vállamat, majd leült velem szemben. 

-      -    Senki nem mondta, hogy ez könnyű lesz kislány – sóhajtott – de megtudjuk oldani, viszont sietnünk kell, ha már Damon is kifülelte, hogy a Viking mire következttett, akkor kitudja, mikor csap le, és ha lecsap, nekünk nagyon kell bírnunk a pofont. Méghozzá annyira, hogy ő maga törjön szét ebbe a csapásba. – szónokolt. -Van egy hónapunk, talán annyi se, – mondta Sid, és az arcom után nyúlt elfordította a jégvirágos ablakról – muszáj koncentrálnod Nenay! Azt hittem megegyeztünk valamiben!

-      -    Én meg azt hittem válaszokat fogok kapni! – mordultam fel fáradtan.

-      -    A válaszok feltétele az edzés. A kemény edzés, amit – emelte fel figyelmeztetően mutatóujját – nem is olyan régen, magadtól jöttél  kérni tőlem.  Azonban nem csak fizikailag… mentálisan is kötelező lesz toppon lenned, ha győzni akarsz.

-     -     Tudnom kell, mivel állok szemben, ha már úgy döntötök, hogy nem kérek Mrs. New ajánlatából…

-       -   Az nem egy ajánlat volt! – mordult fel idegesen Sid. – Ennél jóval több eszed lehetne! Nenay, Damonék nem ajánlatott tettek, hanem felnyitották a szemedet egy hatalmas fenyegetésről.

-        -  És te azt mondtad, hogy elmondod, hogy mi abban a baromi rossz! – böktem meg a mellkasát.  – Azt mondtad nekem tegnap, hogy amennyiben benne vagyok ebben az egész őrületben, jöjjek el hozzád, holnap este. HOLNAP ESTE VAN! Itt vagyok, de magyarázatot még nem hallottam, csak azt, hogy ilyen edzés, olyan edzés és bla bla bla…  - pattantam fel idegesen.

-      -    Látom nagyon erőlteted ezt…

-       -   Ez volt az alku, én  a vérszívást választom, te pedig mesélsz arról ki vagyok! – fontam karba a kezemet, és a kandalló pattogó fái egy időre elnyelték  a világ összes zaját. Azt hittem Sid McBurg sose fog beszélni, hogy egy ócska szélhámos, mikor fájdalmasan felsóhajtott, majd lehúzta fekete pulóverét, alatta egy egyszerű fekete pólót viselt. A póló ujja rövid volt, de mégis ahhoz nyúlt és felhajtotta azt. Nem értettem mit csinál. Hova vetkőzik ez? Aztán megláttam … A vállán számok sorakoztak 167.

-       -   Ez itt a sorszámom – mondta, majd a szemem közé nézett – az meg ott, bökött az asztal másik oldalán lévő szék felé a fejével – a helyed, ha érdekel, amiről beszélni fogok.

Abban a minutumban, ahogy helyet foglaltam, rögtön mesélni is kezdett.

-       -   Csak azt mesélhetem el neked, amit nekem is meséltek, nem én vagyok a leghitelesebb forrás, ezt el kell ismernem. Tudnod kell, hogy a mi világunk bár létszámilag alulmúlja az átlagos emberekét, van olyan együttműködő és összetartó, mint egy kisebb város, ahol mindenki tud mindenkiről mindent. Tekintsd úgy, mint a  betyárbecsületet, egymás ellenségei vagyunk, de szükségünk van a látszatra és hidd el Nenay, a látszat MINDEN! A csatározásaink, az ellentétes gondolkodás hogy kit védünk kitől… Ez mind lényegtelen, ha az életed egy X-men filmé akarják alakítani. Csöndben és árnyékban kell maradnunk, hogy viszonylagos normális életet élhessünk, mert mind vágyunk rá. Téged a szüleid okkal tartottak távol ettől világtól és okkal neveltek normálisnak. De nem ismerlek Nenay. Csak tudok dolgokat. Rólad is… De nem mondhatnám, hogy mindent tudok, mivel a szüleid jó munkát végeztek.  Amikor Winwoodba költöztetek a – itt elakadt egy szóra – szóval volt valaki, aki megtiltotta, hogy szaglásszak utánatok.

-       -   Tulajdonképpen mi vagy te? – tettem fel a jogos kérdést.  – Miért akartál szaglászni utánunk? – förmedtem rá. Hirtelen eszembe ötlött egy régi szituáció, mikor még Wrathtal  kiabáltam. Mikor róla feltételeztem mindenfajta szörnyűséget. Egy pillanat alatt rohantak meg a tegnap este képei a csókja, az ölelése, az érintése,  a szavai… A lélegzetállító szemei… De  ezt meg kell oldanom. Koncentrálnom kell.  – Klán kém vagy?

-        -  Klán kém? – köpte a szavakat az arcomba felháborodva. – Nem, de bármilyen elképzelhetetlen, én is megakarom  védeni magam tőletek.

-      -    Mert? Mit kell megvédni magadat vámpíroktól? – kérdezte ironikusan.

-       -   A legtöbb ember nem gondolkodik ezen, és nem lesi a városába érkező új családokat, szóval ne terelj, hanem mond meg szemtől szembe kivel van dolgom.

-        -  Sejted nem? – dobta vissza a labdát.

-          Annyit tudok, amennyit a város. Profi küzdősport, furcsa viselkedés – lettem hirtelen távolságtartó és kimért.

-          A kód amit megmutattam neked, önmagamtól és azért, hogy segítsek neked – világított rá kissé mérgesen – nem azt hivatott jelezni, hogy ellenségednek kéne tekintened. Ez a kód szám a fertőzés számát jelöli. Én vagyok a 167. farkasember.

-          Honnan veszed, hogy a 167. vagy? – ironikusan felkacagtam. – Sorszámot kell tépned vagy mi?

-          Nenay – mondta mérhetetlen szomorúsággal a hangjában – nem magamtól akartam ezt, engem megjelöltek.

-          Megjelöltek? Beszélj már! – förmedtem rá, mikor még mindig mély hallgatásba burkolózott.

-          Mérlegelek, hogy mennyit kéne tudnod – mondta csöndesen. – de legyen. Lásd, hogy bízok benned.  K1-es harcos voltam fiatalabb koromban, imádtam verekedni, agresszív és forrófejű voltam. Egyszer belém kötöttek  , többen voltak én meg egyedül de leálltam verekedni. Nem kellet volna.  Durván széttörtek, majd otthagytak egy sikátorban, sanszos volt, hogy nekem kakukkolnak. Aztán, megjelent egy fazon, aki betett valami kocsiba, majd arra emlékszem, hogy valaki belém harap és iszonyatosan felvisítok. Másnapra kutyabajom nem volt, csak a karom lángot, ez a sorszám víriotott rajta, az ágyam mellett meg egy tök idegen fószer ült gondterhelt arccal. Fogalmam sem volt mi történik, amíg a tag be nem mutatkozott és  be nem mutatott egy másik fószert . Horrorisztikus volt az egész. A férfi aki az ágyamnál ült azt mondta, hogy egy ideig szükségünk lesz egymásra azzal a csávóval, aki a szobasarkában állt, és neki kéne egy erős testőr, akit busásan megfizet. Nem értettem honnan tud arról, hogy bunyós vagyok, mert picit mindig cingárabb voltam a többi harcosnál, de féltem. Tegnapeste helyben hagyott egy rakat állat, ma meg felébrednek egy idegen helyen és valami bajos tag munkát ad. Arra gondoltam – nevetett fel, mintegy lemondólag, - hogy az FBI lefülelte, hogy drogozok és a díleremet körözik. Mindenesetre nem ez történt.  Rábólintottam az állásra, hogy mentsem a hátsóm. Ez közel 17 – 18 éve történ, 30 éves voltam és  nem hiányzott x év a dutyiban.  Aztán nagyon hamar kiderült, hogy miről szól a nóta. Tudod nagyon hamar kiderült, konkrétan midőn a hapsi előlépett az árnyékból, hogy megőrülök… A testem rázkódni kezdett és mindenütt viszketett én pedig vakartam le a bőrömet, óriási, fekete karmokkal…

-          Vérfarkas. – bólintottam. Meglepetésemre hangos röhögésbe tört ki még a könnye is kicsordult.

-          Ó… Hát … ez… vicces – szakadt. Értetlen arckifejezésem csak még több vidámságra sarkallta így hát egy jó 5 -10 perc múlva, vöröslő arccal és könnyes szemekkel kapkodta a levegőt, hogy lenyugodjon – Nem vagyok vérfarkas. Farkasember vagyok – pukkadozott.

-          És? Én is ezt mondtam. –értetlenkedtem.

-          Jaj, ne butáskodj már! – csapott nevetve az asztalra, mint valami őrült.  – A vérfarkas, vérségileg farkas. Természetéből adódóan alakul át és akkor amikor Ő akarja. Engem viszont megharaptak. Farkasember.  – mikor még mindig értetlen arcot vágtam, megforgatta  a szemét, mintha egy idiótának kéne elmagyaráznia, hogy a fű miért zöld a kék helyett. – Nah még egyszer kislány. A farkasember vírus által farkas. Amíg a vírus benne lakik addig ember és farkas, ha megharap egy embert, a vírus kivándorol a testéből, a vírus azonban emberbőrben hagy, addig amíg nem érzékel egy vámpírt a közelben. Ősellenségeknek hívnak minket, holott, csak kitenyésztették a farkasembert, mint  valami ostoba házőrzőt. Mára legyen ennyi is elég. Holnap egy új edzés következik és mesélek tovább.

A fürdőszobában, a sokkos énem  alig tudott lezuhanyozni, miközben az arcomat törölgettem a nyakamra pillantottam, ahol egy szép nagy folt éktelenkedett. Wrath szívta ki még múlt éjjel.

-       -   Kérlek… Tudom, hogy ez nem könnyű, de nem tudhatják meg. Nem akarom, hogy bajuk essen és azt sem, hogy neked. Megtudom csinálni Wrath.. És aztán. Csak, csak arra kérlek, tartsd a hátadat.

-       -    Miért akarsz titkolózni Nenay? Ugyan azt akarod eljátszani, ami miatt tele vagy kérdésekkel? Titkolózol a saját családod előtt, hogy biztonságba tudd őket? Nem ismerős ez? Nem emlékszel, hogy mennyire felkavart, amikor megtudtad mi vagy? Hogy nem szóltak neked? – csattant fel

-        -  Héj, halkabban – csitítottam – Ne keltsd fel a többieket! Most már értem miért tették… De ha nem jövök el, sosem tudom meg. És megtudom tenni, letudom győzni.

-       -   Igen? És ezt egy bolond ember közölte veled!  AKIT NEM IS ISMERSZ! De, ha az mondja, akkor hogyne persze, sima ügy. Tulajdonképpen nem is értem miért akarsz felkészülni, hisz már most is képes vagy rá! – irozinált.

-      -    Vissza kell szoktatnom a vámpírt.  – sütöttem le a szememet.

-       -   Tessék? – szinte lerogyott a székébe. Nem tudtam mit kezdeni a vádló pillantásával. Úgy érzetem, hogy undorító vagyok, nekem is hányingerem volt magamtól. Hát attól, hogy neki kell elmondanom. Az egész életszemléletével szembehelyezkedtem, ezzel az állítással.

-        -  Vért kell… inni.

-       -   De nem állatból – hajtotta le a fejét. Nem szóltam, csak megcsóváltam a fejemet.

-       -   Csak… csak arra kérlek, tartsd a hátad. Nem kérem, hogy vegyél részt benne, nem akarom. Csak azt kérem, hallgass erről…

-          -Szóval ezt kéred tőlem?

-      -    Nenay? – kopogott be az ajtón Sid.– Minden oké? – bólintottam.  Nem tudtam mit mondani, csak a gyűrű nélküli gyűrűsujjra néztem.  Nem mondom, hogy nem szerettem volna, ha Ő az én csapatom, vagy ha annak a része. Vele olyan más volt minden, attól a perctől kezdve, hogy először láttam, hogy engem néz, azokkal a sötét szemeivel. 

-        -  Persze, egy pillanat és kész vagyok! – kiáltottam ki, és megnéztem magam a tükörben, aztán eszembe jutott az is, mikor részegen Dido tükrébe öklöztem. Segítségre van szükségem, próbáltam mély levegőket venni. De kihez fordulhatnék? Kinek mondhatnám el, hogy szakított velem a szerelmem, hogy totál ki kell fordulnom magamból, hogy legyőzzek valakit, aki elől egész életembe menekültem?! Kit avathatnék be, akit nem veszélyeztet a titkom? Kicsit zaklatottan hagytam el Sid házát és a Harleymon feszítve sem éreztem azt a mély békét, ami mindig elborított ha a szépségemre pattantam. Ahogy a város másik vége felé száguldottam, fájó izmokkal megint éreztem, hogy az üldözési mánia elhatalmasodik rajtam.  Nyugodj le Nenay, még balesetet okozol… Nagy levegő. Nem tehettem róla, de egyre zaklatottabb lettem, ahogy befordultam dübörögve Diego lemezbolt/lakásába.  Nem égett egy villany se, tehát Annenal randizik valamerre. Letéptem a bukósisakomat és belezokogtam az éjszakába, nem voltam szomorú, ellenben rettenetesen fusztrált.  A ház falának dőltem, és lecsúsztam a hideg földre, de nem volt erőm felállni… Valamerre kell, hogy találjak egy korty alkoholt, mert nem ezt bírom. Túl sok.

A telefonom pont ebben a pillanatban kezdett el csörögni , egy régi rock n roll szám hasított bele az éjszaka sötétjébe, én pedig a könnyes arcomat törölgettem, hogy lássam ki az, aki felhív.

Rupert Cole állt a kijelzőn. Megkönnyeb-bülten hunytam le a szememet, és felvettem a telefont.

-          Szia nagykorú! – nevetett bele a telefonba – Azért hívtalak mert mesélni akartam, hogy most hallottam egy új bandát, hallod totál kifekszel tőlük. –  néma csend, csak a zihálásomat hallhatta – Nenay? Jól vagy?

-       -   Nem… - súgtam sírósan bele a telefonba.

-        -  Hol vagy? – hallottam ahogy ruhák suhognak.

-     -     Di… Diego házánál – nyeltem vissza a könnyeimet.

-     -     2 óra és ott vagyok – tette le a telefont. Még csak arra sem volt időm, hogy arra kérem ne fáradjon fölöslegesen és függesszek mellé valami ócska kamudumát.

Este 10 is elmúlt mikor egy kocsi befordult az aprócska parkolóba a bolt mellett. Az ablakból figyeltem, immár pizsomában, kezemben egy bögrét szorongatva, melyben forraltbor gőzölgött… Ki tudja már hányadik teli pohár volt. De az alkohol jót tett, lenyugtatta a feszültséget, és a tompulás jó volt. Így bár nem is józanul de higgadtan tudtam gondolkodni. Rupert szállt ki a kocsiból, vastag, pufi kabát feszült rajta,  és az ajtó felé indult. Nem sokkal később a kabát helyét én vettem át, és azt hiszem ott is maradtam vagy jó negyedóráig. Bementünk a szobámba és mesélni kezdtem, elmondtam mindent, hogy tegnap este szakítottunk Wrathtal, mert van egy terv ami végre felhasználható a  Viking ellen, hogy amit Damon mondott, az hogyan befolyásolhatja a jövőmet és hogy nem fogok az emberré válás melléállni, és vért kell innom. Rupert végig csöndben volt, csak a mimikája árulkodott arról, hogy mindent hall.

-         - Egyetértek veled – mondta végül – ennek az ügynek a végére kell járni, és lezárni egy rohadt felkiáltójellel és neked van jogod a lezáráshoz egyedül.

 Megcsóváltam a fejem és szomorkásan elmosolyodtam.

-         

            -  Nem  tudom mennyire állok rá készen Rupert – sóhajtottam.

-      -    Nenay, ez nem egy  könnyű dolog, ez volt az elsőnap, hogy tényleg elkezdtél dolgozni a célodért és most szembesülsz az igazi nehézségekkel, mert már realizálódnak és nem csak elméletbe használod őket. – megsimogatta a kezemet – Itt az idő, hogy elengedd ezt a kettőséget. Bárkit is kell megharapnod, te mindig az  Nenay Wolf leszel, aki eljött velem az anyukám könyvbemutatójára, akivel laposra vertük egymást és az a csaj is te leszel akire pisztolyt fogtam, aztán pedig balhézott miattam a faszijával.  – könnyek futották el a szememet.

-      -    Vámpír, Rup. Igazi… nem marad meg az illúzió – hirtelen a kezei közé fogta az arcomat.

-        -   Igen. Vámpír.  De ez nem határozza meg a személyiségedet sem pedig azt, hogy bánsz másokkal.  Vámpír, aki megmentett valakit más vámpíroktól és a vámpír mérget is kiszívta? Akárhogy is nézem, ezek nem  szoktak feltűnni a horrorfilmekben amiket rólatok készítenek. Wrtah pedig, vega vámpír. Nem iszik emberi vért, megértheted, hogy neki ez abszolút nem könnyű, de ha engem kérdezel, ami igazán zavarja az az, hogy nem ő védhet meg téged.  Majd megoldjátok. Mindig megoldjátok. – lesimogatott két könnycseppet a szemem alól, majd hiretelen boldog mosoly ragyogott fel az arcán.

-       -   Igyál belőlem!

Másnap, amint rendesen összekaptam magam felhívtam anyáékat , hogy újra megköszönjem ezt az elképesztő gesztusajándékot, ami a winwoodi régi lakásunk volt.  – Igen anya… - felnevettem – Igen, rajtam van a sál amit vettél. Nem, még nem dicsérte meg senki.  – halkan felnevettem – Jó, jó mindenképpen. De most mennem kell  Charlie már vár. Szeretlek Anya! Puszi puszi. –  visszacsúsztattam a zsebembe a telefont és kinyitottam a kaput, Buci persze egyből elkezdett nyolcasokat írni a lábam körül, mint egy macska.

-Szia, te kis disznó – simiztem meg a buksiját – Hát hogy vagyunk mostanában? – kedvesen végig nyalta a kezemet és busa fejét a térdemere hajtotta. –Sajnálom – nevettem – most nincs nálam nasi.

- Már azt hittem ide sem érsz – nyílt a bejárati ajtó és Charlie sietett ki rajta, arcán széles mosoly. – Hogy vagy szépségem? - összeölelkeztünk

- Jól vagyok. És te? – adtam két puszit az arcára. Rám mosolygott, majd legyintett, mintha  csak azt mondaná: „Ugyan, néz rám, remekül!”. Hát igen… nem mondom, hogy nem zuhant a kedvem egyből vissza a béka segge alá, ahogy a nyakára pillantottam.

- Komolyan Charlie – néztem mélyen a szemébe .

- Ne legyél anyu kettő! Indulás be! – vonta össze a szemöldökét, és  elkezdett a bejárati ajtó felé taszigálni.

- Jó, jó  megyek  - sóhajtottam fel,  Buci heves farok csóválva haladt mellettünk és szokás szerint be is surrant volna, de Charlie megállította.

- Nagyfiú, neked van bundád, és múltkor is összepisilted az előszobát. Kifelé!

- Jaj szegény! Nem engedhetnéd be egy kicsit?

- Eleget van bent, nugyodj meg. – szólt szűkszavúan, mire rajtam volt a sor, hogy kérdőn nézzek rá, de újra csak lelegyintett, ami megjegyzem… kezdett nagyon bosszantó lenni.  Gyorsan levetkőztem és felakasztottam a kabátomat, meg a dicséretlen sálamat a fogasra.

- Szóval, mizujs? – kérdeztem újra.

 -  Sokat gondolkodtam a jövődet illetően. - helyezett egy lefordított borítékot elém  Charlie.

-      -    Igen? – nevettem fel – Miért fontos ez?

-       -   Sokkal tartozom neked – köszörülte meg a torkát, és egykor sebének helyéhez nyúlt, egyből elment a nevethetnékem, és kiszáradtak az ajkaim.

-        -  Charlie, én...

-      -    NE! Bele se kezdj, fontos kiscsaj vagy nekem, amúgy is gondoltam már erre, kérlek. Hallgass végig.

-          - Oké…

-       -   Diegotól tudom, hogy tervbe vetted a North West egyetemet. Történetesen van egy igen kedves barátom arra fele, ügyes csávó, jó gondolatai vannak. Hasonló Diegohoz, csak nála lépnek fel bandák is.  Nem olyan régen, mikor találkoztunk említette, hogy kéne neki egy kisegítő, aki segíti a bandák felvételét, konyít valamit a rock zenéhez és annak a történelméhez. Valaki olyan, aki nem kér ezért pofátlanul sokat, és lehetőleg ne nője túl a hatáskörét. – nézett a szemembe. – Szóval vettem a bátorságot, és írtam egy ajánlólevelet neked. De már le van zsírozva minden.  A barátom megvárja, hogy bekerülsz –e az egyetemre, ha igen… pár formalitástól eltekintve a meló a tiéd.

-          - Charlie… Úristen! Köszönöm! Ez fantasztikus -  ugrottam a nyakába.

-         - Tudom. Nagyszerű vagyok! – húzott magához. Nevetve dőltem neki, álmaim munkája. Tálcán felkínálva.