22 fejezet - Lehetetlen, telhetetlen nőszemély

"A boldogság választást feltételez, s a választás mélyén valami kiérlelt és világos akaratot." /Albert Camus/

J keze megértően simult az enyémre, mikor felkanyarodott a főútra.  A hátsó ülésen Rupert mélyedt a gondolataiba.  Mióta kijöttünk az erődből J – vel csak az járta fejemben amit Damon mondott.  Rupert persze egyből egy rakat kérdéssel rontott ránk és sűrűn kért bocsánatot amiatt, hogy nem tudod közelebb férkőzni hozzánk, mert rossz volt a széljárás és vitte volna farkas testének jellegzetes ázott kutya szagát az esőben. Képtelen voltam egy hangot is kinyögni. Válaszolni bármelyik kérdésére.  J persze kisegített, mindent elmondott, amit hallott az erdőben. Ám az én fejem csordultig telt a felvillanó képek egymásutánjával: egyetem, bulik, házasság, gyerekek, munka, öregkor és persze az elmúlás.  Olyan gyorsan váltották egymást a kockák, mintha valóban egy életet néznék végig.  De hogy lehetséges mindez?  J kezét bámultam, olyan makacsul rajtata tartottam a szememet, mintha az, válaszolhatott volna a sok – sok kérdésre, ami a fejemben kavargott.  Mi lesz a családommal, ha elfogadom a feltételeket?  Weroék nevét kell majd felvennem? Ők lesznek a családom? Vajon felvennének –e  North Westenre? Wrath…  Megszorítottam J kezét, amit finoman bár, de Ő is viszonzott.  Az eső megnyugtatóan kopogott az kocsi tetején, ekkor vettem észre, hogy megálltunk egy kocsma előtt.

- Gyertek srácok, azt hiszem, mindenkinek szüksége van egy italra! – szólt J és ki is pattant a kocsiból.  Gépiesen indult meg Rupert is, de én csak bámultam ki a fejemből, túl sok volt a kérdés, túl sok volt a választási lehetőség valakinek, aki előtte sosem választhatott és sosem kérdezhetett.

- Gyere N haver, mert szétázunk – nyitotta ki az ajtót J, majd Ruperttel együtt kipakoltak az autóból, és betereltek a helyi kocsmába.  Jól ismertem a pultosnőt. Többször megfordult már Dido házában és egyben ágyában is.  Idősebb volt, mint Dido, elvált, és ha jól emlékeztem két gyerkőccel is büszkélkedhetett. Felpillantott a sörcsapolásból, mikor beléptünk, biccentett felém aztán J-t mérte fel éhes, asszonyi pillantással. A rádióban egy Pink számszólt a boldogság kereséséről.  Képtelen voltam koncentrálni bármi más lényegesre, Rupert leültetett egy asztalhoz, míg J rendelt mindünknek egy italt a pultnál.  Remélem valami baromi erőset… futott át az agyamon.   Beletúrtam a hajamba, hogy csillapítsam a fájdalmat a homlokomban, az agyam szét akart szakadni, mert képtelen volt felfogni/ feldolgozni a rengeteg kérdést. Aztán hirtelen minden elcsitult a buksimban mikor egy hideg fém ért a homlokomhoz. Összeszaladt a szemöldököm egy pillanatra, aztán rájöttem mi az. A szívem összefacsarodott, ahogy lenéztem a kezemre, amelyen ott csillogott jegyűrűm.  Hirtelen elfutották a szememet a könnyek, felpattantam az asztaltól, és valami olyasmit mondtam, talán túl hangosan is, hogy: muszáj kimennem… Igyekeztem normális emberi tempóban berohanni a kocsma egyetlen mellékhelységébe. Érzetem magamon az idős férfiak tekintetét, és a pultos Maggie döbbent pillantását.  Wrath! Az, hogy találkoztam vele egyszerre édesítette és keserítette meg az életemet. Minden egyszerűbb volt mielőtt megismertem, igazából fogalmam sem volt róla, hogy valami hiányzik az életemből.  Nekidőltem a bezárt ajtónak és végig csúsztam rajta, és hagytam, hogy kicsorduljanak a könnyeim.  Olyan erősen szorítottam a felsőtestemet, mintha attól félte volna, hogy darabokra hullok. Talán szét is szakadtam volna.  Elhagytam Wrahtot és azt hittem minden rendezőik… de nem tudtam úgy élni, mint annak előtte, mikor még a létezéséről sem tudtam.  Viharos szerelmünk volt, más világok gyermekeinek születtünk, de volt közöttünk valami… ami miatt kikészített a gondolat, hogy még egyszer elhagyjam egy olyan életért, amire szintén annyira vágytam, mint magára a szeretett férfira. Márpedig ha úgy döntök, hogy ember leszek, a közös életünk élete meg lesz számlálva… Miért kell választanom?  Helyesebben nem választhatok, mert valamiről le kell mondanom. Valamiről, ami nagyon fontos.  Össze kellett szednem magam, feltápászkodtam a kilincsre támaszkodva, megmostam a csapnál a kezemet, aztán felnéztem a tükörbe, hogy lássam az arcom mennyire gáz. De lassan már meg sem ismerem magamat. Annyiszor néztem már bele a tükörképembe, annyiszor ütött fejbe a felismerés, és mégis valahányszor megtörtént ez, mindig egy újabb és újabb csatát kellett végignéznem Arya és Nenay között. Torkig voltam a kettő háborújával, mert bármelyiknek kedveztem sehogy se volt jó. Arya ember i volt, rengeteg baráttal, tervekkel egyetemről, karrierről, zenéről és vágyakkal egy átlagos rock n roll életről. Már amennyire a rock n roll lét az…

Nenay bezzeg… vegavámpír volt egy vőlegénnyel, akinél jobban senkibe se szerethetne bele, egy zűrös családdal, akikkel mindig vitázott, de akik miatt lett ilyen kemény, és akik miatt a legcsodálatosabb kölyökkora volt, amit csak kívánhatott magának.

- Ki a fasz vagy te? – kérdezte a tükörképemtől dühösen sziszegve. Egyre jobban utáltam magamban ezt a kettősséget, mert kezdett felemészteni, totál megőrültem attól, hogy nem tudom, ki vagyok, nem tudom, mit akarok, csak azt tudtam, hogy nekem az égvilágon semmi sem jó. Átlagos életre vágytam erre mikor felmerül a lehetőség, hogy megkaphatom, egyből rájövök, hogy miért nem vághatok bele. De arra sem vagyok hajlandó, hogy úgy éljek, mint ahogy elvárnák ezt tőlem, tekintve, hogy születtem, aminek születtem.  Egyszer már beleöklöztem egy tükörbe Didonál annyira rosszul voltam magamtól… És már Cissy néninél is elkapott a sok önnön látványomtól, de sosem éreztem ennyire meghasadtnak magam, mint ebben a pillanatban.  Winwood egyetlen kocsmájának egyetlen wc-éjében az egyetlen tisztavérű vámpírként.  Legszívesebb újra behúztam volna a tükörnek, ám ekkor kopogtattak az ajtón

- N? – koppintott be J. – Jól vagy? – suttogta.  Nem válaszoltam… nem is volt értelme, csak ellazítottam ökölbeszorított kezemet és kinyitottam az ajtót, felöltöttem a műmosolyom majd ennyit mondtam:

- Igyunk!

2 órával és számtalan pohárral később röhögve próbáltam betalálni az ajtóba a kulcsommal, ami annyira viccesen és mégis irritálóan csörgött a kezemben, nem tudtam eldönteni, hogy tetszik –e vagy sem.

- Ne segítsünk? – kérdezte hirtelen az ablakon kihajolva Dido vigyorogva, mellette ott állt egy szőke csajszi.

- Megold… hoppá – nevettem el magam, mikor a kulcsom kiesett a kezemből.

- Majd én – nevette el magát a lány, és kimászott az ablakon és mellém sétált, felvette a kulcsot betette a zárba és várakozóan rám nézett. – Azt akartad mondani, hogy megoldod nem? – mondta, majd az ajtóra bökött a fejével.

- De – mondtam sértődötten, és egy ideig szórakoztam, mire végül sikerült bejutnom a lakásba, és Dido karjába esnem.

- Nem semmi belépőd van kislány – kuncogott – Anne, ő itt a fogadott lányom Nenay Wolf – fordított meg a karjában Dido.

- Biztos, hogy csak fogadott? Amennyit ihatott úgy vélem akár vérrokonok is simán lehettek – vonta fel a szemöldökét a lány. Dido rázkódni kezdett a röhögéstől.

- Tuti – mondtam nehezen forgó nyelvvel.  – Miért… te… ki vagy?

- Anne vagyok. Anne Tolkien. Nyújtanám a kezem, ha biztos lennék benne, hogy csak egyet látsz belőle és megtudod rázni.  – megszemléltem ezt az igencsak nagyszájú csajt. Alacsony volt, hosszú, méz szőke haja és zöld szemei voltak. Farmert és egy Nirvánás pólót viselt…

- Juj, te vagy a Nirvánás csaj?– bukott ki belőlem. Halványan derengett, hogy Dido beszélt a nőjéről, aki szereti a Nirvanát. Basszus.

- Bizony Ő a Nirvanás csaj – mondta még mindig röhögve Dido. -  Te pedig egy nagyon részeg kislány. Nah mi van? Levágják a gipszed és egyből azzal ünnepelted meg, hogy annyira benyakalsz, hogy hátha visszakerül rád? – szórakozott tovább, mire megráztam a fejemet. Nem volt jó ötlet.  A számhoz kaptam a kezemet és a fürdő felé tántorogtam.

- Zúzos leányzó – hallottam még Anne hangját, miközben berúgtam a wc ajtaját, ugyanis hirtelen túl sok volt a fürdőszoba kilincse.

- Mondtam, hogy kedvelni fogod – röhögött Dido. Én pedig gyomrom tartalmát a wcébe ürítettem.  Aztán röhögni kezdtem és elnyúltam a wc-n.  Nevetséges egy helyzet…

- Totál kattant a csaj – nevette el magát Anne. A fürdőbe sietett Didoval az oldalán és leszedték rólam a kabátomat, majd a sáros csizmám is erre a sorsra jutott. – Hol járt ez a lány? Az erdőben?

- Azon csodálkozom, hogy egyáltalán hazatalált! – kuncogott Dido.

- Voltam erdőben – mondtam és magamhoz húztam Dido – Tudtad, hogy az erdőben vannak… -ám ekkor megcsörrent a telefonja és nem tudtam befejezni a mondatomat. Anne megcsóválta a fejét, mert látta, hogy arcom hirtelen elsápad,  összefogta a hajam és a wc felé irányította az arcomat.

Éjfél is lehetett mikor két hidegzuhany és három liter víz után egy pokrócba csavarva feküdtem Anne és Dido között és Jóbarátok ismétlését néztük. A lábam Anne ölében pihent még a fejemen a borogatást Dido tartotta, és rendkívül boldognak tűnt.  Anne pedig rohadt jó fejnek, ha ezek után is tök kedves volt velem.

Miközben Dido arcát bámultam rájöttem, hogy mitől ennyire boldog… szerelmes volt.  Nem volt időm megrázkódni ezen, hiszen semmi ellenérzés nem tűnt fel bennem, még akkor sem ha a kedvenc  csajózós rockeremről volt szó. Anne nagyon fasza leányzó. Nem riadt vissza attól, hogy egy vadidegen csaj haját fogja, miközben az teleokádja a pasija fürdőjét, és ráadásul Nirvánás póló volt rajta… Áldásom rájuk… Didohoz való.

- Elmegyek fürdeni – nyújtózott Anne a lábamnál. Elnyomott egy ásítást, felállt adott egy csókot adott Dido szájára, majd egy puszit a homlokomra és megsimogatta az arcomat. – Sose bánd Nenay én is voltam 17 éves – mondta, mikor lesütöttem a szemem és rám kacsintott, aztán elvonult fürdeni.

- A csaj egy főnyeremény – fordultam Dido felé.

- Tudom – somolygott a bajsza alatt.

- Szólhattál volna, hogy bemutatod – szidtam meg.

- Nem számítottam rá, hogy ennyire beállsz, reggel csak annyit írtál a hűtőre, hogy leléptél, mert levágják a gipszed – rántotta meg a vállát.

- Komoly ez a dolog mi? – mutattam rá, aztán a fürdőszoba ajtajára.

- Azt hiszem az – bólintott, kicsit talán zavarba is jött. – Augusztus végén jött be a boltba, és akart venni egy Nirvana lemezt. Mondtam, neki, hogy most perpill nincs raktáron, mire lecseszett, hogy – hogy merek ilyen boltot fenntartani, ha nincs meg bakelit lemezen a Nevermind album a Nirvanától. Mondtam neki, hogy megvan CD-n, amin még inkább kiakadt, hogy olyan hülyének nézem, aki nem tudja mi a különbség a lemez és a CD között, szóval elhívtam egy buliba és…

- Ő volt az a szöszi szeptember elsején? – nevettem el magam.

- Aham – harapott az ajkába. – Remek kis csaj.  Holnap viszem is anyuhoz bemutatni, számítok rád, mert Charlie is ott lesz és Ő tuti kiakad, ha meghallja, hogy mit akarok.

- Miért? – ültem fel – Mit akarsz?

- Megkérném a kezét - motyogta.

- Hogy mi? –emelkedett meg a hangom. - Ha jól emlékszem 2 napja még ott tartottunk, hogy van valaki, aki tetszik… Közel sem tartottunk a nagy  Tátátáátámnál – utánoztam bénán az esküvői indulót.

- Nem most akarom megkérni… Karácsonykor.

- Az egy hónap múlva lesz – pattantam fel.

- Nyughass te lány, nem tudom, min pattogsz, téged már eljegyeztek, holott még csak most leszel 18.  Én meg már harminc körül vagyok. Anne pedig 29 lesz április végén.

- De csak három hónapja vagytok együtt!

- Igazából ma van négy hónapja – szúrta közbe.

- Te számolod? – tátottam el a számat. – Ez… ez… túl gyors! Minden olyan gyors! - mondtam és a szobám felé mentem - Én … ne haragudj de- ekkor lépett ki Anne a fürdőből – aludnom kell – mondtam végül.

Betápászkodtam a szobámba, ahol Wrath ült az ágyamon. Ajaj… róla meg is feledkeztem. Azonban valamivel nem számoltam. Belső harsogó káoszom abban a pillanatban néma lett és rendezett amint belenéztem ragyogó szemeibe. A világ hirtelen egy sokall jobb helynek tűnt, zakatoló szívem  lenyugodott és vidáman vert a bordáim között, mert láthattam Őt. Semmi sem volt ahhoz fogható mint, mikor a szemeibe néztem.  Lassan egy éve, hogy együtt vagyunk, de egyetlen pillantásával eltudott némítani, ami nagy szó volt.  Mérges volt, zaklatott és szinte rázta az ideg, felpattant, hogy felém vegye az irányt, de minden megváltozott, ahogy a nyakába vetettem magam és megcsókoltam.  Vadul, erősen és követelőzve. Ledöbbent, de az egész nem tartott egy tizedmásodpercig, mire Ő is olyan vadul esett nekem, mint én neki.