23 fejezet - Hétköznapi?

 " Amilyen hülye vagy én úgy szeretlek, talán nem is tudod, milyen csoda vagy"

A képek egymás után villantak fel a szemem előtt. Damon…Viking…Damon…Viking…Wrath, aztán az eljegyzési gyűrűm,  Rupert és végül Lily nagymamája. De képsorozat nem szakadt meg, hol Cissy néni tűnt fel, hol pedig  Dido, aztán Charlie a kórházi ágyban, testéből  több vezeték ágazott ki, a szívének ritmusa bippelt a gépi hangon, én pedig némán felsikoltottam, a kép hirtelen változott.  Dido fogta Anne kezét, miközben  gyönyörű hófehér cukormázú tortájukat vágták fel.  Ám a tortából vér folyt  és Charlie szív hangja egyre és egyre lassabb lett. Sikítani próbáltam, de senki sem hallotta meg a az esküvői bagázsból. Mindenki idiótán mosolyogva nézte a tortából folyó vér útját. Próbáltam rángatni  a kezemet, mely egy rácsos ágyhoz volt bilincselve. A számon éreztem az erős ragasztó szalagot, a sós könnynek marták a szemem és az arcom. Nagyot rándult a lábam, erre ültem föl, úsztam az izzadságban, a szám íze keserű volt, és alig kaptam levegőt.

De egyedül voltam a sötét szobában, lenéztem a földre ahol ruháim széthányva hevertek, a testemre Wrath halványkék inge tapadt. Basszus Wrath! Oldalra kaptam a fejemet, de Ő nem volt sehol, de az ágynemű össze gyűrődőtt az Ő oldalán is. Aztán lassan bevillant néhány dolog. Szenvedély, félelem, remény és düh… együtt voltunk, aztán  elaludtam… Oh Istenem!  Fejemet a lábaim közé hajtottam mert hirtelen túl gyorsan kezdett forogni a szoba. Az este emlékei mind megrohamozták az agyamat. 

A bőre olyan puha, és langyos volt, az izmai olyan kemények... A szeméből olvasni lehetett a szenvedély ködén át.  A keze máshogy fogott, sokkal erősebben és birtoklóbban, mint ahogy emlékeztem rá, ajka vadul mart a nyakamba, de nem szívta a vérem, csak a bőröm, de azt erőteljesen.  Végighúztam ujjam a felületen, és felszisszentem, biztos meglátszik majd. Nem szóltunk egymáshoz, nem veszekedtünk, annyira ment minden a maga útján. Annyira összetartoztunk, a mozgásunk annyira kiegészítette egymásét.  Totálisan összepasszolunk, kétség sem fért hozzá, hogy egyek vagyunk. De akkor hol van most? Miért hagyott egyedül.

Egyedül…

Jeges borzongás futott végig a hátamon, ahogy felidéztem az utolsó olyan alkalmat, mikor Wrath magamra hagyott, mikor megtámadott a Viking és rám meg Rupetrre gyújtotta a házat, majd Wrath  elakart hagyni és felbontani az eljegyzésünket. Hirtelen túl sötét volt a szobámban, bekúszott a félelem a csontjaimban, egyedül voltam. Egyedül voltam a sötétben.  Összerándultam, mikor megrezzent valami kint, úgy éreztem a pánik mindjárt kitör és eluralkodik rajtam. A kezem remegett ahogy a párnáját markoltam az ágy túloldalán. Itt hagyott! Megint megtette! De miért?  Miért hagy el folyton? Azt mondta szeret! Azt mondta, nem tud élni nélkülem! Megkérte a kezem! Józanabbik énem, a rettegés ködén át kiabált nekem a bensőmben, hogy térjek észhez, Wrath imád, de volt valami ami nem stimmelt. Éreztem, hogy sáros vagyok a történetben.  Tudja, hogy ember akarok lenni! Tudja, hogy mit mondott nekem Damon! Minden veszekedésünk előjött az agyamban. Mikor először találkoztunk, az a sötét szempár, mikor Ruperttel randiztam, az a hanyag stílus ahogy kimondta, hogy: Gyönyörű vagy. Aztán az első csók édes íze. Mikor megfogta a kezem, aztán, a hogy hányszor hagyott magamra, hogy járőrözzön. Könnyen hátat fordított nekem, mert nem hallgattam rá. Elhagyott egyszer. Megteheti mégegyszer. Ha pedig Ő elmegy, akkor mindig felbukkan a gonosz szőke… Kihagyott egy dobbanást a szívem. Tudtam, mit jelent ez… Jön a  Viking! Mindjárt itt lesz! Ne! Dido! Kaptam fejem szobájának irányába. Dido itt van Annenal, és Charlie sorsára jut… Hirtelen elakadt a lélegzetem. Rosszabb…rosszabb sorsa is juthat! A viking nem két vámpír kurva, hanem egy gyilkos! Aki mögött több szörnyűség is áll a kéjvágyon és az étvágyon kívül.!A viking nem tűr el senkit, aki velem van. El kell tűnnöm innen! Lehajoltam a gatyámért, és villám sebeséggel rángattam fel a lábamra. Nem törődtem a fehérneművel, nem törődtem én semmivel, csak jusson fel a gatya a gipszemre. Túl könnyen jött föl a farmer, aztán lesett miért. Nem volt rajtam gipsz!  Eltörte a lábam…  Felkaptam a zoknimat, és már éppen húzni akartam a sportcipőm, mikor megmozdulta  kilincs. Lemerevedtem, a kezemben csak a pumás tornacsukám volt, a bicska a zsebemben lapult. Ha eldobom a cipőm, talán lesz időm kihúzni a fegyvert, mielőtt a Viking támad de, hogy tudhatta meg ilyen gyorsan? Wrath… kém. Mindig is tudtam! Az ajtó kinyílt, én pedig a cipőmet a belépő felé hajítottam, erősen, keményen, gyorsan majd, egy pillanat múlva, vicsorogva marokra fogtam a  bicskám,  de vendégem nem a Viking volt. Wrath állt döbbent az ajtóban, kezében a cipőmet tartva, a másikban a telefonját, egy szál fekete boxer volt csak rajta.  A csend olyan mély volt, hogy hallottam a saját szívverésem, és a levegőt, a mely a tüdőmbe áramlott. Nem tudtam felfogni, hogy Ő van itt, teljes nagyságban, 3D-ben és színesben. Olyan gyönyörű. A szeme olyan szép olvadt karamellszínű volt… Fellégeztem, az illata beszivárgott a sejtjeimbe. Igen. Ez Ő!

Könnyek csorogtak le az arcomon, és a nyakába vetettem magam. Itt van… Itt van…

- Itt vagy! – nyögtem a nyakába, és próbáltam elfolytani a zokogásomat, a feszültség váratlanul elhagyta a testemet, alig bírtam állni a lábamon.  Erősen magához vont abban a minutumban, amint felébred. döbbenetéből és megérezte gyengeségem.

- Persze, hogy itt vagyok! – motyogta, és a hajamat puszilgatta, s közben a hátamat dörzsölgette. Éreztem, hogy értetlenül áll a dolgok előtt, de nem bírtam összeszedni az erőmet, hogy kinyögjem. – Nenay? – suttogta – Kicsim! – próbált magamhoz téríteni, a remegés rázta a testem és én csak hüppögtem a nyakába. Még erősebben szorított magához, de úgy tűnt, nekem ez sem elég, a vállát markoltam, körmeimmel kapaszkodtam belé, hogy véletlenül se tépjenek ki a karjaiból. Erő. Biztonság. Hogy érezhetek így? Hogy nyugtathat meg? Fél perce még gyűlöltem, és kétségbeestem, most pedig…

„Szerelmes vagy belé, ez elől nem menekülhetsz.” – hallottam a fejemben Cissy néni hangját.

- Mond el! Mi a baj szépségem?  - húzta el óvatosan a fejemet a vállgödréből.

- Ember… Lehetek ember – nyögtem.

- Hogy? – emelkedett meg a hangszíne, és a szemöldöke is.  Megcsókoltam, döbbentem viszonozta, de nem túl nagy lelkesedéssel.

-  Nem tudom… Damon azt mondta, valószínűleg, hogy harapás útján emberré válhatok – motyogtam.  Olyan összezavarodottnak tűnt. Aztán magyarázni kezdtem neki mindent ami az este történt, egészen addig, mondtam és mondtam, hol sírva, hol csak szipogva, míg végül a szeme olvadt karamellje megkeményedett.

- Ember akarsz lenni? – suttogta.

- Wrath… fogalmam sincs! – sóhajtottam fel.

Egyedül… Megint itt maradtam kurvára egyedül – futott végig rajtam a gondolat, ahogy Giselle mellett állva vártam, hogy beljebb juthassunk Winwood egyetlen szórakozóhelyére, a Kék Patkányba. A nevét onnan kapta, hogy minden züllött arc és minden kékvérű egyén keveredett a culbban. Nem igazán kellett kiöltözni ide, de persze a lányok, mindig fullosan odatették magukat, a srácok pedig már kilométerekre bűzlöttek az olcsó arcszesztől és  gyanítottam, hogy a hajuk fényesebben csillogott a sok zselétől, mint a teremben lévő discogömb.

- Hogy – hogy sosem hozod el a szépfiút? – kérdezte barátnőm.

- Fasírtban vagyunk - rántottam meg a vállamat – már megint, tettem hozzá magamban. Nem akartam a szemébe nézni, mert tuti lebuktam volna, hogy mennyire ki vagyok bukva. Miután kinyögtem Wrathnak, hogy mi történt Damonnal kapcsolatos találkozásomon, lefektetett aludni, átölelt, magához húzott, puszilgatott, de egy szót sem szólt, reggel pedig hűlt helyén csak a macskám feküdt. Igaz, kaptam tőle szerdán egy sms-t, hogy nem szólt senkinek arról, amit mondtam neki, és hogy dolga van, DE majd még jelentkezik… Nagyszerű! Hog nem repdesek örömömben?

- Te mindig veszekszel vele? – nevette el magát. – Már most olyanok vagytok, mint egy öreg házaspár! Mondjuk sosem gondoltam volna, hogy összejössz bárkivel is. James az egyetlen akivel  normális hangszínt tudsz megütni – öltötte ki rám a nyelvét.

- Én is szeretlek Giselle, köszönöm, hogy elrángattál, a frissen gyógyult lábammal, egy discoba, mert mindketten tudjuk, hogy a  duc-duc  zene az életem. – ironizáltam, mert nem volt kedvem belemenni egy újabb vitába. Úgy tűnt, ebben az évben mindenkinek az az élete, hogy veszekedhet velem.

- Ugyan már, ne legyél mindig ilyen sötét, meg koravén! - lökött oldalba – Nézd ott jönnek a többiek! - mutatott az utca túloldalára, ahol a spicces Danielle kapsszkodott Zac alkarjába, James és Jason   pedig rajtuk röhögve baktattak mellettük. Az ember tinik gondtalan életét élték,  olyan idilli pillanat volt, ahogy a felszabadult csoportot néztem ami szívembe mart. Se Rupert, sem én nem tudtam milyen, mikor az ember csak úgy lazán üldögélve szemlélődik egy szombat este. Talán Rupertnek több fogalma lehetett erről… Mielőtt ugye megjelentem én, és a Vikingék azt nem mondták, hogy én vagyok az átváltozások kulcsa, és Rupert majdnem lelőtt… De ma csak egy átlagos szombat este volt, és ők, a barátaim és én is  csak bulizni akartam. Gyanítom, ahogy minden ide csődült fiatal is, meg persze pasizni/ csajozni, inni és boldognak lenni.  Felnéztem Gisellere aki hatalmas magassarkujában másfél fejjel magasabb lett, mint én, és lelkesen integetett a srácoknak.

- Nem bánom, legyünk bazári majmok! – vigyorogtam rá, és füttyentettem egyet a srácoknak. Elvégre, ha ezt az életet választom, valószínűleg erről fog szólni az összes hétvégém…

 Vagy még fél órát álltunk sorban a hidegben. De élveztem, felidéztünk egy csomó sztorit és mind abból az időből való volt, mikor még én is Winwood padjait koptattam. Nevettünk Danielle szerencsétlenségén, és Zac benyomott arcán ülő buta vigyoron. Mi lányok ingyen bemehettünk, a fiúk persze fizethettek, amit aztán egész este hallgathattunk. Belépéskor megkaptuk a kezünkre a pecséteket, amik megjegyzem nagyon megkülönböztetőek voltak, mert mi lányok rózsaszínt kaptunk, a fiúk pedig kéket… Jellemző... Egyből be is támadtuk az italos pultot és a hangosan dübörgő zenét túlkiabálva, kézzel lábbal mutogattuk a csapos srácnak, hogy mit kérünk inni. Giselle  persze ingyen ihatott, mert ki is kezdett a nála vagy 6 évvel öregebb sráccal. A teremben izzadság szaga szinte lehetetlenné tette a rendes légzést ezenkívül( mintha ez nem lett volna elég, a szörnyű zenén kívül) rettentő meleg is volt, így Jason és Zac vállalta, hogy beáll a ruhatár sorába, ha fizetjük az italjaikat.

Aztán elkezdődött az este, amint visszaértek. A hangszóróból szarabbnál – szarabb számok szóltak, a teremben pedig egyre kevesebb hely volt. A 14 és 20 évesek fiatalok egymás hegyén – hátán tolongtak az egész culbban, mi pedig ittunk, és hülyültünk.  Táncoltunk csoportosan, táncoltunk külön, idegenekkel, osztálytársakkal, vigyorogtunk és megint csak ittunk.  A végén már forgott velem a világ, és James karjában megkapaszkodva dülöngéltem egy számra, ami arról szólt, hogy semmi se változik.  Mekkorát téved!

- Elnézést, lekérhetem? -  lefagytam. Az nem lehet! A hangszóróból ekkor csendült fel egy dal, amit egy srác küldött egy lánynak, és Shrek meséből volt ismert. Megfordultam a döbbent James karjában, és gúnyos mosollyal az ajkán Wrath állt mögöttem. – Nos? – kérdezte és tekintetét az enyémbe fúrta. Nem tudtam megszólalni bólintottam, és kinyújtott kezébe ejtettem a sajátomat, nem túl nőies mozdulattal. Nem késlekedett, amint bőröm a bőréhez ért egyből magához húzott.

- Köszönöm James innentől átveszem. – zavartan pillantottam vállam mögött legjobb barátomra, és Gisellre, akinek szájráól tisztán letudtam olvasni, ahogy a többieknek mutogatva mondja: - Beszarás Nenay Wolf a pasijával táncol egy Discoban. – megcsóváltam a fejem, és egy halvány mosoly t is megeresztettem.

- Hát te? – ráztam meg a fejem – Azt hittem, nem jársz ilyen helyekre – próbáltam túlkiabálni a zenét.

- Nem kell kiabálni, szuper jó a hallásom. Mellesleg, azt hittem, te sem jársz ilyen helyekre – vigyorgott rám.  – De úgy tűnik az emberek változnak – mondta. Ám semmi gúnyt nem hallottam ki a hangjából, mikor orrom alá dugta lepecsételt kézfejét.

- Igen, az emberek változnak - néztem fel rá.

- Ha te ember leszel, akkor én is ember vagyok. Táncoljunk – váltott témát.

- Mi? – kerekedett el a szemem, de már abban a pillanatban a tömeg közepére vitt is már el is nyelt minket a hormon túltengéses tinik tömege.

Nem igazán tudtam felfogni mi történt. Hol jobbra, balra forogtunk, riszáltuk a csípőnket, csápoltunk a kezünkkel és nevettünk, szívből, hogy a mások miket csinálnak és mi miket csinálnunk.  A lassabb számoknál összesimultunk és csókolóztunk. Aztán pedig Wrath és Én a barátaimmal beszélgettünk, az egész hihetetlen volt, összefonódtak az ujjaink, miközben Wrath elmesélte, hogy – hogyan jöttünk össze, persze kihagyta a durva sztorikat, és néha ellenségesen meredt Jamesre. De aztán feloldódott, mikor megjelent Lily New és gondolom James gondolatai elterelődtek rólam.  Mikor a csajokkal kimentünk a mosdóba, a lányok totál odáig voltak Wrathért. Aztán mikor meghívta az egész bandát egy kör piára, már minden srác is imádta. Persze James zárkózott volt vele kapcsolatban, de úgy tűnt valami megváltozott, amíg kint voltunk a mosdóban.  Aztán hirtelen megértettem miért.  Wrath a pultnak dőlve magyarázott valamit Lilynek, és néha rám sandított. Nem értettem.

-  Nem hiszem el – motyogta James.

- Mit? – kérdeztem gyanakvóan.

- Megcsinálja! – motyogta, és elpirult.

- Mit? Mit csinál meg? – kíváncsiskodott  Danielle.

- Hehe az jó sztori – röhögött asztalunknak dőlve Zac. – Jason cukkolta Jamest, hogy nem tud összejönni a csajjal  - mutatott Lily felé. – Aztán Wrath- eddig megjegyzem Zac mindig csak a kanomnak hívta… érdekes, milyen gyorsan változik az ízlése, meg a véleménye – azt mondta, hogy simán elintézi, hogy a csaj odalegyen Jamesért.

- Nocsak a mi kis Don Juanok megmutatja, a gyakorlatban, hogy cserkészte be a Jégszívű Nenay Wolfot – öltötte ki ráma  nyelvét Giselle.

- Téged meg mindjárt én cserkészlek be – csapott a hátsójára Zac Gisellnek, mire  a lány nagyot ugrott és  hirtelen elpirult. A többiek nem látták, de én pontosan tudtam, hogy ez nem normális nála. De nem volt időm, hogy hangot adjak ennek, mert mikor összevillant a szemünk és le is sütötte a pilláit, James elkáromkodta magát. James felé fordultam, aki  döbbent meredt Lilyre a pultnál. A csaj úgy bámult rá, mintha most látná először. Aztán megrázta a fejét, biccentett Wrathnak és elindulta  tömegben, ahol felbukkant tudálékos nővére is.  Mikor Wrath visszatért az asztalunkhoz rávigyorgott Jamesre.

- Nem sikerült – nyugtázta James.

- Ugyan – legyintett Wrath – Szerinted, ha megszereztem Őt – simította kezét a derekamra, - akkor egy teljesen, normális lányt ne tudnék rábeszélni, hogy randizzon veled? – nevette el magát pökhendien.

- Nos én azt hiszem – mondta James közömbösen – Nenayt pedig nem szerezted meg, hiszen ha jól látom, még csak a jegyesed – világított rá a tényre.  megijedtem. Wrath leggyengébb pontja, amit én már jó párszor megrugdostam az a velem való kapcsolata volt. Ha akkor szarul reagál, ha én csinálom… Akkor mi lesz ha más teszi ezt? Vadul villogtattam a szememet, hogy jelezzem Jamesnek, hogy fogja be, de Ő rám sem hederített, rendületlenül bámult Wrath karamellszemébe.

-  Nenay? – kérdezte gonoszan Giselle – Mi a véleményed erről?

Wrath felém fordította a fejét és legnagyobb meglepetésemre azt láttam, hogy a válasz őt is érdekli.

- Szerintem sikerült neki,– aztán a szavak ömleni kezdtem belőlem – nem találkoztam még egy olyan lehengerlő, és egyben olyan irritáló személlyel, mint Ő. Sose bosszantott és zavart össze úgy senki, mint Ő. Rendszeresen megbánt és megbántom, és ezért azért csináljuk, mert a szívünk legmélyén gyűlöljük egymást – villantottam rá a legangyalibb mosolyomat. – Mindig azt hittem meg kell változnom miatta, de … Rohadjon meg, így kap meg, ahogy vagyok! – és adtam egy puszit a szájára. Hirtelen fájdalom öntötte el az agyam, kutakodott.